Külföld
Kiderült mitől félnek a hollandok
Arra számítanak, hogy a rájuk leselkedő fenyegetések öt éven belül bekövetkeznek

A kutatás célja, hogy felmérje, hogy a holland lakosság mit tart fenyegetésnek, és mi az, ami reménykeltő számukra a nemzetközi környezetben. A hollandok elsősorban olyan fenyegetésektől tartanak, amelyek közvetlenül érintik a közösséget, és arra számítanak, hogy öt éven belül bekövetkeznek – állapították meg a kutatók.
A fenyegetések listáján a második helyen a hollandiai bevándorlóközösségekkel szembeni külföldi kormányzati beavatkozás áll, a harmadik helyen pedig iszlamista terrortámadás, illetve a nagyarányú illegális bevándorlás áll. A válaszadók a Kínától való gazdasági függetlenedés következtében esetleg kialakulható jóléti válság miatt aggódnak a legkevésbé, továbbá fenyegető tényezőként tekintik a muszlimok elleni gyűlölet esetleges növekedését.
A felmérés arra is felhívta a figyelmet, hogy az lakosság véleménye az éghajlatváltozással kapcsolatban is elmozdult, és most már inkább abban reménykednek, hogy képesek lesznek alkalmazkodni a változásokhoz.
„A hollandok hisznek abban, hogy célzott beruházások révén előrelépések lesznek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás területén, ezért annak mérséklése sokkal hátrébb szerepel a listán” – olvasható a kutatásban. A válaszadók a kibertámadások elleni védelem fejlődését, Svédország NATO-csatlakozását látják reményt adónak a jövőre nézve.
„Az emberek a közbiztonság tekintetében is sok reményt fűznek a nemzetközi szövetségekhez. Ez vonatkozik Svédország NATO-csatlakozására és a nemzetközi kábítószer-bűnözés elleni küzdelemre is” – nyilatkozta a Clingendael kutatóintézet igazgatója, Monika Sie Dhian Ho a felméréssel kapcsolatban.