Külföld
Alapjogokért Központ: Alkotmányos válság Lengyelországban

Szikra Levente szerint a legfelháborítóbb, hogy kedden „olyan ellenzéki képviselőket tartóztattak le, akiket Andrzej Duda köztársasági elnök korábban kegyelemben részesített. Ezzel a kormány semmibe vette az alkotmánybíróság döntését is, amely szerint az elnöki vétó jogszerű és érvényes”. A „letartóztatás módja is törvénybe ütközött, mert az elnöki hivatalból annak engedélye nélkül vitték el a képviselőket a rendőrök”. Jogállamban az államfői hivatalban nem lehet csak úgy rendőri intézkedést foganatosítani. Ez biztosítja, hogy a kormány az általa irányított rendőrséggel ne fenyegethesse az elnököt.
„Tusk számára azonban a jogállam semmit sem jelent” – fogalmazott Szikra Levente.
Magyarországon a baloldal szintén arra készült 2022-ben, hogy jogsértő módon megváltoztatja az ország berendezkedését – tette hozzá.
Lengyelországban sajnos meg is valósult, hogy a jogállamot hirdető baloldali és liberális politikusok hatalomra kerülve lebontják a jogállamot. Az Európai Unióban példátlan, hogy ennyire látványosan, ilyen durva és erőszakos módszerekkel szegje meg a jogszabályokat egy kormány – írta a szakértő.
„Brüsszel sokatmondó hallgatása” újabb bizonyíték arra, hogy komolytalan minden „jogállamisági” vizsgálat, azokat kizárólag a jobboldali kormányok elleni politikai zsarolóeszközként használják. Ha pedig elvbarátaik – szemben a hamisan vádolt jobboldallal – valóban rombolják a jogállamot, azt tétlenül nézik.
„Kiállunk lengyel barátaink mellett, és elítéljük a Tusk-kormány jogellenes lépéseit” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Szikra Levente.