Külföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Izrael mellett állunk
Budapesten járt a zsidó állam védelmi minisztere

A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: látogatása elsődleges célja, hogy közvetlenül is kifejezze a magyar kormány szolidaritását a zsidó állammal az októberi Hamász-terrortámadás után. Hozzátette: „Eddig is és ezután is minden fórumon támogattuk és támogatjuk Izrael önvédelemhez való jogát.”
A miniszter tájékoztatott arról, hogy Joav Gallant védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásaikon az aktuális biztonság- és védelempolitikai kérdések mellett a kétoldalú katonai kapcsolatok áttekintése, továbbá a védelmi ipar területén történő együttműködés kérdései álltak. Az egyeztetéseken részt vettek az ELBIT, a RAFAEL, valamint az IAI vállalatok vezetői is. A látogatás során aláírták a magyar–izraeli katonai együttműködési megállapodást (MoU), amely a két ország közötti további védelmi ipari együttműködés feltétele – írták.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a magyar honvédelem egyik alapjának tekinthető légvédelem megújítása is Izraelhez köthető. Hiszen a magyar kormány ehhez a méltán ismert és elismert izraeli Vaskupola radarrendszerének elemeit vásárolta meg, amelyek így – az amerikai–norvég NASAMS rakétarendszerrel együtt – alkotják Magyarország 21. századi, high-tech légvédelmi rendszerét – áll a közleményben.