Külföld
Letette a hivatali esküt az új-zélandi kormány
A leköszönő miniszterelnök csak kilenc hónapot töltött a kormányfői székben

A Nemzetközösséghez tartozó csendes-óceáni szigetország új koalíciós kormányáról csak nehéz tárgyalások után, a múlt hét végén született megállapodás az NZNP, a jobboldali-liberális ACT és a bevándorlásellenes Új-Zéland az Első (NZF) nevű párt között.
A hároméves kormányzati ciklus első 18 hónapjában Winston Peters, az NZF vezetője tölti be a miniszterelnök-helyettesi posztot, majd David Seymour, az ACT vezetője veszi át a helyét. A külügyi tárcát szintén Peters irányítja a húszfős miniszteri kabinetben.
A leköszönő miniszterelnök, Chris Hipkins csak kilenc hónapot töltött a kormányfői székben, miután januárban váratlanul lemondott a kormányt öt és fél évig irányító Jacinda Ardern, aki az előző választást elsöprő győzelemmel nyerte meg, de népszerűsége aztán jelentősen csökkent.
Az 53 éves Chris Luxon volt üzletembert 2020-ban választották meg parlamenti képviselőnek, majd 2021 novemberében a Nemzeti Párt élére állt. Legfontosabb választási kampányígérete között szerepelt a közepes jövedelműek adóterheinek csökkentése, az infláció visszaszorítása, általában a gazdaság fellendítése és a bűnözés elleni küzdelem. Ő az ország 42. miniszterelnöke.
Az új kormány megerősítette hétfőn, hogy nem viszi tovább a Jacinda Ardern által meghirdetett kampányt a dohányzás visszaszorítására. A parlament tavaly decemberben fogadott el törvényt, amelynek értelmében megtiltották a 2008 után születetteknek, hogy dohányterméket vásárolhassanak, és ez a tilalom egész életükre fennmaradt volna. A szabályozás keretében mérsékelték a dohánytermékek maximálisan megengedett nikotintartalmát is, és a tizedére csökkentették a dohányboltok számát. Az előző kormány célja az volt, hogy 2025-ig teljesen felszámolják a dohányzást az országban.
Luxon ezzel szemben hétfőn bejelentette, hogy visszavonják a dohányzást korlátozó törvényeket, még mielőtt hatályba lépnének. A kormányfő elismerte, hogy a dohánytermékek árusításából az állam bevételre tesz szert, de hangsúlyozta, „nem ez az oka” annak, hogy visszalépnek a dohányzás felszámolását célzó politikától. Luxon arra hivatkozott, hogy a tilalom a dohánytermékek feketepiacának felvirágzásához vezetne.
Az Aotearoa Egészségügyi Szövetség nevű civil szervezet arra figyelmeztetett, hogy a fordulat Új-Zéland számára nagy közegészségügyi veszteséget, míg a dohányiparnak óriási diadalt jelent.