Külföld
Izraelinek néztek egy japán hajót a húszi lázadók, lefoglalták

„A hajó legénységét az iszlám elveknek és értékeknek megfelelően kezeljük” – mondta a csoport szóvivője. Ezzel szemben a kérdéses Galaxy Leader nevű vízi jármű tulajdonosa egy Man-szigeti székhelyű Ray Car Carriers nevű cég, amely a Tel-Avivban bejegyzett Ray Shipping egyik leányvállalata, az üzemeltetője pedig a japán Nippon Yusen cég – írták.
Ők közölték, hogy egy munkacsoportot hoztak létre, hogy minél többet tudjanak meg a többek között a Fülöp-szigetekről, Bulgáriából, Ukrajnából, Romániából és Mexikóból származó 25 fős személyzet hogylétéről. A hajó egy autószállító, ami épp rakomány nélkül tartott Európából India felé – mondta a cég szóvivője.
A múlt héten a húszi vezetés – amely október végén hadat üzentek a zsidó államnak – közölte, hogy erőik további támadásokat fognak intézni Izrael ellen, és figyelmeztetett, hogy célba vehetnek izraeli hajókat a Vörös-tengeren. Azt mondták, minden olyan hajó, amely izraeli cégek tulajdonában van, izraeli cégek üzemeltetik vagy izraeli zászló alatt hajózik, célpont lehet.