Külföld

Égi radír, avagy Vaskupola mellé Vassugár dukál

Izrael egyik csúcsterméke a Vaskupola. A rendszer azonban nemigen birkózott meg a hét kilométernél közelebb felengedett rakétákkal. Ezért született a Iron Beam, azaz Vassugár, amely nagy energiájú lézerrel igyekszik leradírozni az égről a rakétákat, aknákat és drónokat. A feladat szép időben megoldott, de az esős/párás/felhős körülmények között végzett munkán még van mit csiszolni.

Égi radír, avagy Vaskupola mellé Vassugár dukál
A Vassugár elemei egy kiállításon Izraelben
Fotó: AFP/Israeli Ministry of Defence

Nem mindenre jó a Vaskupola sem. Ahogy a minapi bemutatónkból kiderült, a rendszer a hét kilométernél közelebbről kilőtt ellenséges rakétákkal és drónokkal nem igazán tud mit kezdeni, így szükséges volt mellé kifejleszteni egy kiegészítő eszközt – s ez lett az úgynevezett Iron Beam, azaz Vassugár. A hírek szerint 2021–22-ben sikerrel tesztelt, a 2010-es évek elején-közepén fejleszteni kezdett új, lézeres légvédelmi berendezés legfőbb előnye a precizitás mellett az is, hogy a palesztin terroristák által fellőtt gyilkos szerkezeteket lényegesen olcsóbban képes megsemmisíteni, mint kollégája, az Iron Dome, azaz a Vaskupola.

Ugyanis míg egy-egy Tamir rakéta ára a megrendelés nagyságától függően negyvenöt- és nyolcvanötezer dollár (16,5-31,2 millió forint) körül jár – s extrém esetben elérheti a százötvenezret (53-55 millió forintot) is – addig az optikai oltalom egy-egy lövése nagyságrendekkel olcsóbb. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy – legfeljebb ötszáz-ezer dollárból összebarkácsolt – terrorrakéta eltakarításához általában két Tamir kell.

Magát a lézeres berendezést a Rafael Advanced Defense Systems fejlesztette ki – ugyanakkor azt, hogy e projekt összességében mennyi pénzt emésztett föl, érthető okokból nem hozták-hozzák nyilvánosságra. Az óvatosabb szakági becslések is több száz millió dollárról szólnak. A Rafael amúgy egy állami tulajdonú hadipari cég, amely döntően rakétarendszereiről ismert, s 2021-ben csaknem hárommilliárd dolláros árbevételt ért el. Ezzel a mutatóval a szakmán belül a 41. legnagyobb vállalkozásának tekinthető.

Az Iron Dome (Vaskupola) és az Iron Beam (vassugár) egy bemutatón Izraelben
Az Iron Dome (Vaskupola) és az Iron Beam (vassugár) egy bemutatón Izraelben
Fotó: AFP/Israeli Ministry of Defence

Üröm az örömben, hogy megalkotói szerint a rendszer csak néhány év múlva lesz teljes mértékben, minden fronton és időjárási helyzetben bevethető. Jelenleg ugyanis a lézer döcögősen dolgozik a ködös és/vagy felhős körülmények között – márpedig az efféle jelenségek éppúgy nem ismeretlenek Izrael egén, mint mondjuk nálunk. Oka ennek az, hogy a vízpára nehézzé – olykor pedig egyenesen lehetetlenné – teszi a szabatos mérést, illetve egy adott távolságon túl jelentősen rontja a lézernyaláb teljesítményét. (Magyarán a ködben lévő vízcseppek szétszórják sugarakat.)

A kisebb pusztítási képesség pedig nem tűnik annyira jó ötletnek.

Az elérhető információk szerint az Iron Beam a nagyobb hatótávolságú rakéták ellen sem kellően hatékony. Ezért a Rafael által kifejlesztett föld-levegő lézerrendszer mellett az Elbit Systems nevű, szintén izraeli vállalat egy levegő-levegő változatot is elkezdett összerakni. Ennek bevezetése azonban még a jövő zenéje.

Kapcsolódó írásaink