Külföld
Ezer kontra nyolcvanezer dollár
Sufnitunig a high tech ellen
Nem sebezhetetlen, nem hibátlan műszakilag, nem dolgozik százszázalékos hatékonysággal – mégis a világ egyik legjobb védelmi eszköze az izraeli Vaskupola. A rendszer fejlesztése 2006–2007-ben indult, s viszonylag hamar, 2011-ben állt szolgálatba. Egy-egy komplexum alapeleme az üteg, amely egy radarból, egy harcálláspontból és három indítóegységből áll. Mivel a gyártó magánembernek érdeklődésére nem válaszol s az árakat sem veri nagy dobra, eléggé nehéz belőni, mennyibe kerül egy ilyen alap-kiszereltségű létesítmény.
Az elérhető információk viszonylag kis szórást mutatnak – azaz durván negyvenöt-ötvenöt millió dollárt (16,5-18,4 milliárd forintot) kell letennie annak a hadseregnek az asztalra, aki egy efféle triászra vágyik. (Jelenleg nem tudható, hogy a Magyar Honvédség mennyiért vásárolt be a Vaskupola elemeiből.) Természetesen a kasszánál leszurkolandó díj nagyban függ attól, hogy mekkora a megszerezni kívánt tétel – azaz a csomagban mennyi lokátor, indító- és parancsnoki állomás szerepel. A rakéták – eredeti nevükön Tamirok – ára is erősen függ az ügylet volumenétől. Azaz szabatos számokat e téren sem könnyű lelni – de annyi azért nagy biztonsággal kijelenthető, a két véglet negyvenöt- és nyolcvanötezer dollár (16,5-31,2 millió forint) körül jár – de extrém esetben elérheti a százötvenezret (53-55 millió forintot) is.
Az pedig szinte csak apróság, hogy egy célpontra általában két Tamirt kell kilőni.
Mindezzel szemben áll az Izraelre szabadított barkácsrakéták színvonala. Egy-egy ilyen eszköz (kissé képletesen mondva) gyakorta csak valami erősebb acélcső, némi hajtó- és robbanóanyag – ami kijön ezer dollárból – vagy olykor még annyi sem kell hozzá. Ha pedig tömegesen eregetik őket, akkor – úgymond – „eltömíthetik” a védelmet – ahogy részben történt most is.
Azt, hogy valójában mennyi gyilkos eszközt indítottak a zsidó állam ellen, jó eséllyel maguk a terroristák sem tudják pontosan – azaz a hétezres számot kissé kétkedve kell fogadni. Ám a neten keringő képek és videók alapján eléggé jó eséllyel kijelenthető, többezres nagyságrendről foroghat a szó. Az igazsághoz tartozik, hogy korábban, nagyjából a 2006 és 2015 közötti időszakban a Gázai övezetben lévő Hamász – és libanoni társa, a Hezbolah – főleg Iránból kapott szakértőket, akik segítettek a barkácsrakéták összeszerelésében. Ám napjainkra már palesztin terrorbrigádok tagjai maguktól is képesek ezeket a helyben megvásárolható alapanyagokból elkészíteni. Az pedig csak szinte mellékes, hogy a darknetről komplett leírások tölthetők le – legyen szó a rakéták fizikai méretéről, a hajtóanyag receptjéről vagy a gyújtószerkezetről.
Egyébként a szóban forgó faék jellegű fegyverek egyre messzebb képesek elrepülni.
Apó öröm az ürömben, hogy pontosságról a távolság növekedésével egyre nehezebb beszélni. Legalább is jelen állás szerint.
Egy pillanatra visszakanyarodva az „eltömítés” jelenségéhez, joggal vetődik föl a kérdés, mi az a mennyiség, amely „egy időben” útjára bocsátva képes túlterhelni a Vaskupolát? A válaszhoz tudni kell, hogy az üteg radarjai eleve figyelmen kívül hagyják azokat a rakétákat, melyek a röppályájuk alapján lakatlan területre esnek le. Mivel a sufnituning cuccok elvétve tartalmaznak GPS-t és menet közben változtatható kormánylapátokat, ezeket bátran lehet hagyni landolni és megsemmisülni.
Mindent összevetve ha eltekintünk a reklámtól, akkor azt találjuk, hogy az elfogási hatékonyság valahol hatvan és hetvenöt százalék körül jár – amit maximum kilencven százalékig lehet feltornázni. Utóbbi érték akkor áll elő, ha a Vaskupola elemeit szűk helyre koncentrálják.
S akad még egy apróság: a Vaskupola csak egy bizonyos távolságról kilőtt eszköz ellen hatásos – ami a települési helyéhez képest közel (hét kilométer vagy kevesebb) esik, ott nem igazán működőképes. Utóbbi esetén lép működésbe a 2022-ben tesztelni kezdett Iron Beam rendszer, amely nagy energiájú lézerrel igyekszik leradírozni az égről az ellenséges célpontot.
