Külföld
215 embert mentett ki a Magyar Légierő két repülőgépe Izraelből
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében elhagyták az izraeli légteret

A tárcavezető kiemelte, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén vasárnap késő este elhagyta az izraeli légteret.
„Mint minden esetben, most is csak akkor adunk tájékoztatást ilyen akciókról, amikor az abban érintettek már biztonságban vannak. Az idejekorán adott tájékoztatás ebben az esetben is magyar állampolgárok százainak életét veszélyeztette volna” – írta a tárcavezető.
Megköszönte Izrael, Ciprus, Görögország, Törökország, Bulgária és Románia hatóságainak az együttműködést a repüléshez szükséges engedélyek gyors kiadásában.