Külföld

Trump nem vesz részt a republikánus párt tévévitáiban

Nemcsak a szerdai első republikánus vitától marad távol, hanem pártja további belső tévévitáitól is

Közösségi médiaoldalán, a Truth Social felületén azt írta: „A nyilvánosság tudja, ki vagyok én, és milyen sikeres elnökségem volt.” Majd nagybetűkkel így folytatta: „EZÉRT NEM FOGOK RÉSZT VENNI A VITÁKON!” Hozzátette, nemcsak a szerdai első republikánus vitától marad távol, hanem pártja további belső tévévitáitól is.

Trump nem vesz részt a republikánus párt tévévitáiban
Képünk illusztráció
Fotó: Getty Images via AFP/Getty Images North America/Mario Tama

Ron DeSantis floridai kormányzó, Mike Pence volt amerikai alelnök és Nikki Haley korábbi ENSZ-nagykövet várhatóan részt vesz a szerdai televíziós vitán.

A republikánus előválasztások jövő év januárjától júniusig tartanak, az elnökválasztás novemberben lesz.

Trump fölényesen vezet a republikánus előválasztási felmérésekben, az ellene indított perek eddig nem ártottak neki. Trump az első volt elnök az Egyesült Államok történetében, aki állítólagos bűncselekmények miatt áll bíróság elé. Több vádpont van ellene.

Több konzervatív jogász azzal érvel, hogy Trump nem lehet újra elnök, mert megpróbálta megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét. Szerintük az alkotmány 14. kiegészítése alapján nem szükséges felbujtás miatt hozandó büntetőjogi ítélet ahhoz, hogy kizárják az elnökválasztási versenyből. Ezzel nem minden jogtudós ért egyet, szerintük az amerikai legfelsőbb bíróságnak kellene döntenie ebben a kérdésben.

Kapcsolódó írásaink