Már a MAGA-táborban is kritizálják Trumpot
ĀMarjorie Taylor Greene nekiment az Ukrajna-megállapodásnak, az iráni háborús retorikának és a „szabadságjogokat eláruló” republikánusoknak
Zelenszkij megosztja az amerikai politikusokat
ĀEltérően ítélik meg amerikai republikánusok és demokraták a Trump és Zelenszkij félbeszakadt találkozóján történteket
Musk a maszk mögött
ĀMost rettegik a világ progresszívjei az egykor általuk igazi Vasemberként ünnepelt techgurut
Komoly vádak láttak napvilágot Matt Gaetz kapcsán
ĀA korábbi kongresszusi képviselő a vizsgálatok szerint több alkalommal is fizetett nőknek szexért és drogokért, köztük egy kiskorúnak is
USA: Hihetetlen pénzeket költöttek politikai reklámra
ĀA 2024-es amerikai választáson a jelöltek és szervezeteik nem sajnálták „égetni” a dollárt
A demokratáknál egyre csúnyább a párton belüli lökdösődés
ĀHolnapra bejelentheti alelnökjelöltjét Kamala Harris
Zavar a Trump-táborban
ĀElemzések szerint 1980 óta Vance a legkevésbé népszerű alelnökjelölt
Soros György is beköltözne a Fehér Házba Joe Biden után
ĀBiden beszédeiben Putyint összekeverte Zelenszkijjel, Trumpot meg saját alelnökével, Kamala Harrissal
Lőttek a magányos merénylő elméletének? Hányan tüzeltek Trumpra?
ĀA titkosszolgálat alulteljesített, csak a nagygyűlés előtt egy nappal jutott el a helyszínre
Ezért akarták meggyilkolni Donald Trumpot, összeesküvés a háttérben + GALÉRIA
ĀMagyarországra nézve Harris esetleges elnöki győzelme minden lehet, csak jó nem
Trump szerint egységes a Republikánus Párt
ĀA korábbi elnökhivatalból való távozása óta először kereste fel a Capitol Hillt
Újabb vádak az amerikai nagykövettől + VIDEÓ
ĀDavid Pressman csak általánosságban fogalmazta meg bírálatát, republikánus politikust nem említett
„Van mit tanulnunk a magyaroktól”
ĀVideóüzenetben szólalt föl a konferencián Vivek Ramaswamy
Magas rangú republikánusokat helyeztek vád alá Arizonában
ĀMunkában a demokrata főügyész, fókuszban a 2020-as választások
Az amerikai képviselőház megszavazta Ukrajna finanszírozását
ĀUkrajna, a NATO és az EU üdvözölte, a Kreml bírálta az amerikai segélyt – A kongresszus betiltotta a TikTokot
Zelenszkij a republikánusoknál lobbizott a fegyverszállításokért
ĀAz ukrán elnök az „orosz légi terror drámai fokozódásáról” beszélt
Orbán Balázs: Magyarországnak sok barátja van az Egyesült Államokban
ĀEgyre több nyugati politikus szólal fel a béke mellett, ők is felbátorodnak Donald Trump ezzel kapcsolatos állásfoglalásain
Trump még közelebb a jelöltséghez
ĀA republikánus kandidátus minden elnökjelölő delegált szavazatát elnyerte az Amerikai Szamoán tartott jelölőgyűlésen
Megtilthatják a 16 év alattiaknak a közösségi média használatát
ĀA támogatók a közösségi oldalak fiatalokra gyakorolt káros hatásaival érveltek
Kiszáll a republikánusok elnökjelölti versenyéből Ron DeSantis és Donald Trumpot támogatja
ĀA politikus megfogalmazása szerint nem várhatja el önkénteseitől, akik kampányában dolgoznak, hogy idejüket és anyagi lehetőségeiket rá áldozzák, ha „nem látszik a győzelem felé vezető világos út”
Kiszállt az amerikai elnökjelölti versenyből a Trump-kritikus Chris Christie
ĀA politikust mindössze a republikánusok 2 százaléka támogatta egy kedden publikált országos felmérés szerint
Pence: A Republikánus Pártnak „jobb ajánlattal” kell előállnia
Ā„ Új vezetésre van szükségünk, olyanra, amely egyesíteni tudja az országot”
A Capitolium ostromának évfordulóján fogtak el az incidens miatt körözött három embert Floridában
ĀA történtek megítélése azóta politikai vita tárgya az Egyesült Államokban
A Fehér Ház és a republikánusok egymást vádolják a migrációs válságért
ĀEgyre fokozódik a krízis
Trump újévi üzenetében figyelmeztette Bident
ĀA korábbi amerikai elnök szerint a Demokrata Párt és Joe Biden változatlanul a választás manipulálására készül
Újabb gyermeteg demokrata próbálkozás
ĀMaine állam vezető tisztviselője kizárta Donald Trumpot a választási indulásból