Külföld
Az ENSZ humanitárius segélyszervezete szerint Mianmarban a lakosság harmada szorul segélyekre
Griffiths hangsúlyozta, hogy a válságok sújtotta lakosság „többet és jobbat érdemel a vezetőitől és a nemzetközi közösségtől”

Martin Griffiths, aki az elmúlt napokban Mianmarban járt, ahol találkozott Min Aung Hlaing ügyvezető kormányfővel, a hadsereg vezérőrnagyával is, hazatérése után arról számolt be, hogy az ország lakosságának egyharmada szorul segélyekre.
Mianmarban a 2021-ben puccsal vette át a hatalmat a hadsereg. Az ENSZ-ügynökség szerint azóta az országban dúló harcok és természeti katasztrófák miatt ötszörösére, 380 ezerről 1,9 millióra nőtt azoknak a száma, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat.
Griffiths hangsúlyozta, hogy a válságok sújtotta lakosság „többet és jobbat érdemel a vezetőitől és a nemzetközi közösségtől”.
Az ENSZ-szervezet vezetőjének közleménye szerint a humanitárius segélyszervezetek forráshiánnyal küzdenek, egyelőre az éves finanszírozásnak csak 22 százaléka folyt be, ezért a nemzetközi adományozók aktív hozzájárulását kérte.
A mianmari katonai junta és az ENSZ között feszült viszony alakult ki, miután számos vizsgálat azzal vádolta meg a katonaságot, hogy atrocitásokat követett el polgári személyek ellen. Ezt azonban a katonai vezetés tagadja.
Az ENSZ júniusi emberi jogi jelentése szerint a segélyekhez való hozzáférés megakadályozása háborús bűncselekménynek minősülhet, egy múlt héten közzétett ENSZ-vizsgálat pedig hangsúlyozta, hogy a háborús bűncselekmények egyre gyakoribbak.