Külföld

Szijjártó: Minden támadás, bírálat és hazugság ellenére is a béke mellett érvel Magyarország

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésének keddi ülésén szólalt fel New Yorkban

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ukrajnai helyzettel foglalkozó vitán közölte, hogy olyan nemzetet képvisel, amely több mint ötszáz napja a háború szomszédságában él, amely már eddig is óriási árat fizetett a konfliktusért, amelynek tagjai meghalnak a harcokban.

Szijjártó: Minden támadás, bírálat és hazugság ellenére is a béke mellett érvel Magyarország
Szijjártó: A kormány nem járul hozzá semmilyen EU-s finanszírozáshoz, amíg le nem veszik az OTP-t az ukrán feketelistáról
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Az ENSZ Közgyűlésében megtartott felszólalásában aláhúzta, hogy a háborúról mindenki vagy majdnem mindenki hasonlóan gondolkozik. „Ezt a háborút el kell ítélni. A háború rossz, brutális, és ezért meg kell állítani, mert emberek halálával, pusztítással, rombolással jár” – hangsúlyozta.

Kiemelte: „A nemzetközi politika immár több mint egy éve csak arról szól, hogy mit gondol a világ erről a háborúról, pedig itt lenne az ideje arról is beszélni, hogy ki mit gondol a békéről, hogyan lehetne elérni azt, mi lehetne a megoldás.”

Mi továbbra is a béke mellett fogunk érvelni, tekintet nélkül minden támadásra, bírálatra, hazugságra vagy álhírre” – szögezte le.

Illetve élesen visszautasította a kioktatásokat, mondván, hogy a magyarok 1956 után tisztában vannak azzal, hogy milyen a szabadságért harcolni a túlerővel szemben.

Az ENSZ Közgyűlésben elmondott beszéd ITT visszanézhető

Kapcsolódó írásaink