Külföld
Ali Hamenei: A Nyugat veszélybe sodorja az ukrán népet
„A nyugatiak azért ösztönzik harcra a szegény ukránokat, hogy így tölthessék meg az amerikai fegyvergyártók zsebét”

Hamenei egy vallási iskola diákjai és tanárai előtt beszélt Teheránban, és azt mondta: „a nyugatiak azért ösztönzik harcra a szegény ukránokat, hogy így tölthessék meg az amerikai fegyvergyártók zsebét”; hozzátéve, hogy véleménye szerint „az ukránoknak azért kell harcolniuk és meghalniuk, hogy még több fegyvert lehessen eladni”.
A nagyajatolláh úgy vélte, az ukrajnai háború annak bizonyítéka hogy „a Nyugat tovább folytatja ragadozó és gyarmatosító magatartását”; továbbá azzal vádolta a liberális demokrácia szerinte hamis védelmezőit, hogy „eközben tovább védik a gyarmatosítást”.
Példaként a franciákat említette, akik szerinte „Algériában gyilkoltak és egyéb bűnöket követtek el több mint száz éven át, ami akár több tízezer ember életébe is kerülhetett”. Viszont - mint mondta - úgy látja, „a Nyugat ma sebezhetőbb mint valaha”.
A vilniusi NATO-csúcstalálkozón a hét vezető ipari hatalom alkotta csoport (G7) egy olyan deklaráció előkészítését jelentette be, amely a tájékoztatásuk szerint hosszú távú, kétoldalú biztonsági kötelezettségvállalással segítené Ukrajnát abban, hogy meg tudja védeni magát az orosz agresszióval szemben.
Noha a hivatalos iráni álláspont szerint Teherán semlegesnek tekinti magát az ukrajnai háborúval kapcsolatban, az Egyesült Államok azzal vádolja a közép-keleti országot, hogy drónok szállításával támogatja Moszkvát, és egy dróngyártó üzem építésében is segíti az orosz vezetést, Irán azonban tagadja ezeket.