Külföld
Nigériába érkezett „baráti látogatásra” a kínai hadsereg egyik hadihajója

Az abujai kínai nagykövet mérföldkőnek nevezte a két ország egymáshoz fűződő kapcsolatában az ötnapos látogatást, amellyel a Guineai-öbölben a stabilitás fenntartásáról és tengerészetet sújtó biztonsági kihívásokról egyeztetnek – áll a kínai nagykövetség hétfői közleményében.
A nigériai haditengerészet közlése szerint a Nanning rombolóhajó, az azt kísérő Szanja fregatt és Vejsanhu segédhajó csütörtökön kérvényezte a kikötést a lagosi kikötőben.
Nigéria és Angola jelentős kőolajmezőkkel rendelkeznek a nyugat-afrikai térségben és Kína egyik legfontosabb olajexportőreinek számítanak a régióban. A mélytengeri fúrások kivitelezésében kínai cégek is részt vesznek.
Nigéria januárban nyitotta meg a kínai beruházásból, csaknem egymilliárd dolláros építési költséggel elkészült tengeri kikötőt Lekkiben, amely a régió egyik legnagyobbja. A kikötő 75 százalékban a kínai állam és egy szingapúri vállalat tulajdonában áll.
Kína 2017-ben – a tengeri kereskedelem egyik csomópontjának számító – Dzsibutiban, Kelet-Afrikában nyitotta meg első tengerentúli haditengerészeti támaszpontját, fokozva az aggodalmakat, hogy újabb „logisztikai központokat” nyithat a térségben.
Kína az elmúlt három évtizedben befektetései, kereskedelmi és hitelszerződései révén jelentősen kiterjesztette befolyását az afrikai kontinens valamennyi országában.