Külföld

Migránsok próbáltak eltéríteni egy teherhajót

Az olasz különleges erőket is be kellett vetni egy Törökországból Franciaországba tartó teherhajón, amelyet mintegy 15 késsel felfegyverkezett migráns próbált meg eltéríteni – közölte a Guardian nyomán a Mandiner.
 

Migránsok próbáltak eltéríteni egy teherhajót
Képünk illusztráció
Fotó: NURPHOTO VIA AFP / CFOTO

A migránsok állítólag észrevétlenül lopakodtak fel a Galatea Seaways nevű teherhajóra, amellyel Európába akartak szökni. Amikor a legénység felfedezte a potyautasokat, azok késekkel megpróbálták túszul ejteni a matrózokat. A kapitánynak viszont sikerült rádión segítséget kérnie, Törökország ezt követően jelentette az esetet az olasz hatóságoknak.

Ezzel mintegy hétórás katonai művelet vette kezdetét, amely során a különleges erők visszaszerezték az irányítást a hajó felett, és letartóztatták az elkövetőket. A haditengerészet két helikoptere, valamint a parti őrség és a pénzügyőrség hajói is részt vettek a műveletben – olvasható a cikkben.

A MarineTraffic hajómegfigyelő honlap szerint a teherhajó jelenleg a nápolyi kikötő előtt horgonyoz. Az olasz hatóságok azt közölték, hogy folytatják a hajó átkutatását további potyautasok után.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom