Külföld

Egynapos tűzszünetben állapodtak meg a Szudánban harcoló felek

Egynapos tűzszünetben állapodtak meg pénteken Rijádban a szudáni harcokban egymással szemben álló felek – közölte a szaúdi külügyminisztérium.

Egynapos tűzszünetben állapodtak meg a Szudánban harcoló felek
Képünk illusztráció
Fotó: AFP

A közlemény szerint a tűzszünet szombaton reggel lép életbe. Az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette szudáni hadsereg és a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányítása alatt álló, félkatonai erők (RSF) képviselői abban is megállapodtak, hogy a fegyvernyugvás ideje alatt az egész ország területére beengedik a humanitárius segélyszervezeteket.

A megállapodás létrejöttében döntő szerepet vállaló szaúd-arábiai közvetítő ugyanakkor hozzátette, hogy a tűzszünet megsértése esetén el fogják halasztani a két fél közötti egyeztetés következő fordulóját.

Szaúd-Arábia a múlt héten jelentette be, hogy amerikai részvétellel közvetítésbe kezdett a szudáni szembenállók között egy új, érdemi tűzszünet létrejöttéért; miután a korábbi, Dzsiddában folytatott tárgyalásokat sikertelenségük miatt felfüggesztették.

A most létrejött tűzszüneti megállapodás további előzménye Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön záruló szaúd-arábiai látogatása, amelyről úgy nyilatkozott, hogy megállapodtak az amerikai–szaúdi együttműködés folytatásáról, és a szudáni rendezésről is tárgyaltak.

Az április 15-én kirobbanó szudáni fegyveres konfliktus kezdete óta több tűzszüneti megállapodás is létrejött, de egyiket sem tartották be tartósan az ellenségeskedők. A konfliktuszónákkal foglalkozó ACLED civilszervezet és az ENSZ adatai szerint eddig 1800-an haltak meg a harcokban, és kétmillió ember kényszerült elhagyni otthonát. Jelentésük szerint a humanitárius helyzet egyre rosszabb az országban, mert a harcok sújtotta fővárosban és környékén már nem működnek a kórházak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom