Külföld
Szaúd-Arábia visszainteget, már nem hajtja végre az amerikai parancsokat
Érdekes dokumentumfilmmel jelentkezett az egyik tudományos ismeretterjesztő csatorna. A stáb elkísért egy francia üzletasszonyt Szaúd-Arábiába. A hölgy nagy elvárásokkal érkezett a sivatagi királyságba, de helyi partnere inkább beszélgetni szeretett volna vele. Kérdezgette a családjáról, hogyan élnek Franciaországban, mi a kedvenc étele, szóval az összes olyan hétköznapi dolog szóba került, amelyen keresztül egy ember megismerhető. Három nap elteltével a hölgy kifakadt, mert semmi hivatalos tárgyalás, a laptopjára mutatva közölte, még adatokat sem kapott a várható üzleti megbeszélésekről, és így az egészet időpocsékolásnak tartotta.
Ha csak egy kicsit is foglakozott volna az ottani szokásokkal és az emberek gondolkodásmódjával, akkor nagyon is becsben tartotta volna szaúdi tartózkodásának e kezdeti szakaszát. Sőt, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a megbeszélések nehezén már túljutott. Mert az ottani gondolkodásmód szerint először meg kell ismerni a másikat, ki kell alakítani a bizalmat, aztán jöhet az üzlet. Másképpen ez nem megy és sok függ a külsőségektől is.
Ha Joe Bidennek lennének olyan tanácsadói, akik nem azzal foglalkoznak, hogy miként lehet egy másik országra az amerikai elképzeléseket ráerőltetni és mostanság a megismerés szándékával közelítettek volna Szaúd-Arábiához, akkor nem lepődnének meg azon, hogy Rijád kezd elfordulni az amerikai elnöktől és Vlagyimir Putyin felé tesz lépéseket.
Tavaly mind a két nagyhatalom elnöke járt Rijádban, de micsoda különbség volt a két látogatás között. Bident a hivatalos protokoll szerint fogadták, semmi több, és egy szállodában helyezték el. Putyint a repülőtéren szablya táncosok üdvözölték, majd az elnöki konvoj a királyi család egyik kastélyához hajtott. Ez a legnagyobb megtiszteltetés, amit egy külföldi vendég kaphat. Olyan ez, mintha a látogatót az ember a saját lakásába hívná meg. Ha Washingtonban csak egy kicsit is megértették volna a két látogatás külsőségei közötti különbség üzenetét, akkor most biztos nem csodálkoznának azon, hogy Mohamed bin Szalman szaúdi trónörökös kitart álláspontja mellett, amelyet az OPEC országok többsége is támogat. A szaúdi koronaherceg az idén már kétszer is az olajkitermelés csökkentéséről döntött, és az év végéig tovább mérsékli a fekete arany felszínre hozatalát.
„A diplomata túltengésben szenvedő inkompetens külpolitikai elit nem súgta meg az amerikai elnöknek, hogy egy arab uralkodót lehet nyilvánosan gyilkosnak nevezni, de utána nem túl bölcs dolog energiát koldulni tőle.” Ennél jobban, mint ahogy ezt Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő megfogalmazta, aligha lehet érzékeltetni a szaúdiak gondolkodásmódját.
Az olajkitermelés visszafogása minden csak, nem az amerikaiak érdeke, viszont nagyon is kedvez Oroszországnak. Miután a világpiacon csökken az olajkínálat, nőnek az árak, szépen telik az államkassza, mármint a szaúdiaké és az oroszoké. Ezért Amerika több olajat szeretne látni a világpiacon, mert az mérsékelné az olaj árát. Az Egyesült Államok olajból önellátó, de ez nem jelenti azt, hogy az olaj globális áremelkedése nincs hatással a belső piacra. Van, mert az amerikai energetikai cégek kihasználják azt a helyzetet, hogy a világpiacról beszerezhető olaj a magas ára miatt, nem konkurenciája a hazainak. Vagyis emelik az árakat, de még így is olcsóbban adják, mint a többi globális kitermelő.
Az amerikaiak másik oka, hogy nem akarnak drága olajat, hogy ez jelentős többletbevételt eredményez Oroszországnak ez pedig az ukrajnai háború idején nem jó hír Washingtonnak. Rijádban azonban egyik szempontot sem veszik figyelembe. Azt üzenték az amerikaiaknak: Ha több olajat akartok, termeljetek ki többet.
A szaúdiak most azzal vannak elfoglalva, hogy kínai közvetítéssel létrejött a kiegyezés Iránnal, ami új hatalmi helyzetet hozott létre a térségben. A régió két szuper olajkitermelőjének összefogása, figyelembe véve, hogy ebben a térségben van a világ olajkészletének ötven százaléka, már Amerikának is sok, még akkor is, ha Teherán ellen szankciók vannak érvényben. A szaúdi–iráni kiegyezés lehet az egyik mérföldköve annak a folyamatnak, amelyet a politológusok a többpólusú világrend kialakulásának neveznek.
Aaron David Miller amerikai közel-keleti elemző, aki 1988 és 2003 között hat külügyminisztert szolgált ki tanácsadóként az arab-izraeli tárgyalásokon, elég egyértelműen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy Szaúd-Arábia immár nem az Egyesült Államok szövetségese, mert Oroszország és Kína mellett a szaúdiak bemutatott középső ujja stratégiai változást jelez. Ebből azért sok mindent meg lehet érteni.
Vagy ha nem, akkor van az arabok tarsolyában ennél egyértelműbb megfogalmazás is. „Washingtonban egyesek nem veszik észre, hogy ez egy új helyzet, és már nem hajtjuk végre a washingtoni parancsokat” –, mondta egy egyesült arab emírségekbeli politológus a Financial Timesnak.
