Külföld
Lukasenka kitálalt: Szerinte ez volt Putyin legnagyobb hibája
A 2014 óta eltelt időben Lukasenka meglátása szerint az oroszok békés rendezési módot szerettek volna

Aljakszandr Lukasenka szerint az egyetlen hiba, amit Oroszország és Fehéroroszország elkövetett, hogy nem 2014-ben és 2015-ben oldották meg az Ukrajnával kialakult konfliktust, hiszen akkor Ukrajnának nem volt hadserege, és a támadás váratlanul érte volna őket – mondta fehérorosz vezető.
Lukasenka ezen felvetéséről csütörtökön beszélt a volt szovjet országokból álló Független Államok Közösségének vezetőivel tartott találkozón Minszkben – írta meg a Politico alapján a Mandíner.
A beszéde azzal folytatódott, hogy ha a háború nem kezdődött volna el tavaly, „akkor holnap kezdődött volna el, de rosszabb feltételekkel Oroszország és Fehéroroszország számára”.
A lap emlékeztetett, hogy Oroszország 2014-ben szállta meg a Krímet, és csatolta el Ukrajnától. A 2014 óta eltelt időben Lukasenka meglátása szerint az oroszok békés rendezési módot szerettek volna, velük szemben viszont az ukránok ezt az időszakot arra használták fel, hogy felkészüljenek a háborúra.