Lukasenka megnevezte az ukrajnai mészárlás felelőseit
Ā„Ez az egész mészárlás a szemem előtt kezdődött”
Ā„Ez az egész mészárlás a szemem előtt kezdődött”
ĀTanácsokkal látták el az ukrán elnököt
ĀFehéroroszország válasza agresszió esetén „azonnali és megfelelő” lesz
ĀLukasenka: A provokációk nem maradnak válasz nélkül
ĀKrieger elmondta, hogy az SZBU utasította őt, hogy fényképezzen le katonai helyszíneket Belaruszban
ĀA provokációra keményen fognak reagálni
Ā„Az amerikaiaknak nincs szükségük ellenfelekre és versenytársakra”
ĀA fehérorosz elnököt foglalkoztatja a jövő
ĀA legtöbb nagyhatalom ismét hadseregeivel próbálja rendezni a konfliktusokat
Ā„Az emberek menekülnek Ukrajnából, senki sem akar harcolni”
ĀAz orosz elnök megismételte, hogy tárgyalásos úton szeretné lezárni az ukrajnai konfliktust, ehhez azonban Kijevnek is nyitottnak kell lennie a párbeszédre
ĀErre szólította fel Minszket hétfői varsói találkozóján az észt, a lengyel, a lett és a litván belügyminiszter
ĀElmondása szerint két órán belül átadott egy rejtjeles üzenetet az Egyesült Arab Emírségekben lévő orosz nagykövetnek
ĀA fehérorosz vezető arra szólított fel, hogy teremtsenek közösen „biztonságos lehetőségeket az egész régió méltó együttélésére”
ĀÍgy gúnyolódnak Lukasenkáék az USA és az Európai Unió társadalmi válságán
ĀA belarusz elnök szerint világos, hogy az ukrajnai háborút az egész NATO ellen vívja Oroszország
ĀAljakszandr Lukasenkát az ostromlott területekről elszállított gyermek és az ország politikai berendezkedése miatt bírálják
ĀLukasenka elmondta, a Wagner csoport vezetője már nem tartózkodik országukban
ĀLengyelországot aggasztja, hogy Prigozsinék megjelentek a szomszédban és NATO-szintű választ sürget
ĀA Wagner-csoportnak egy elhagyatott katonai körletet ajánlott fel, ahol berendezkedhetnek
ĀAz orosz elnök rendkívüli bejelentést tesz a Prigozsin-lázadásról és annak következményeiről - cikkünk folymatosan frissül
ĀAljakszandr Lukasenka a héten arról beszélt, hogy országa belép a háborúba, ha ukrán támadás éri
ĀAz Egyesült Államok és szövetségesei, valamint Kína szoros figyelemmel követi a mostani orosz katonai lépéseket
ĀA 2014 óta eltelt időben Lukasenka meglátása szerint az oroszok békés rendezési módot szerettek volna