Külföld
Az iráni külügyminisztérium bekérette az iraki nagykövetet
Teherán szerint az észak-iraki kurd fegyveresek szítják az Iránban tavaly szeptemberben kitört kormányellenes zavargásokat

Iraki Kurdisztán székhelyén, Erbilben csütörtökön avatták fel Musztafa Barzani, a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) alapítójának emlékhelyét. Az avatási ünnepségen részt vett Abdullatíf Rasíd iraki elnök és Mohammed asz-Szudáni miniszterelnök is, valamint több iráni kurd ellenzéki csoport is képviseltette magát.
A csoportok részvételét Teherán élesen bírálta, kiemelve, hogy meghívásuk megsérti az Irak és Irán között április végén megkötött biztonsági egyezményt.
Irán korábban többször hajtott végre légicsapásokat Irak kurd régiójában „terrorista csoportok” ellen, és az iráni Forradalmi Gárda tavaly bejelentette, mindaddig támadja őket, amíg a helyi hatóságok fel nem lépnek ellenük.
Teherán szerint az észak-iraki kurd fegyveresek szítják az Iránban tavaly szeptemberben kitört kormányellenes zavargásokat és fegyvereket is szállítanak a tiltakozóknak.
Bagdad rendszeresen tiltakozik a műveletek ellen, melyeket az iraki szuverenitás megsértésének tart.