Külföld
Washington ellenzi a gyermekmunkát

A minisztérium hétfőn arról számolt be, hogy tárcaközi testületet állít fel a törvénysértések kivizsgálására, és a bevándorlóként érkezett kiskorúak panaszait is mind kivizsgálják. A tárca egyúttal felszólította a törvényhozást, hogy emelje meg a kiskorúak jogellenes foglalkoztatása után kiszabható büntetés felső határát, ami jelenleg 15 138 dollár (5,4 millió forint). Az összeg ugyanis nem elrettentő a gyerekeket alkalmazó nyereséges nagyvállalatok számára. A minisztérium közleményében szereplő új intézkedések között van a munkaügyi ellenőrző hatóság költségvetésének növelése.
A minisztérium azt követően jelentette be a szigorításokat, hogy a hétvégén a The New York Times című lap és a Reuters hírügynökség is riportot jelentetett meg kiskorúak széleskörű jogellenes foglalkoztatásáról. A The New York Times írása szerint vezető amerikai vállalatok nagy létszámban alkalmaznak veszélyesnek minősített munkakörökben főként Közép-Amerikából érkezett kiskorúakat. Az oknyomozó riport szerint a gyerekeket egyebek között élelmiszeripari cégek, vágóhidak, hotelek alkalmazzák, de a Ford és a General Motors beszállítóinak üzemeiben is dolgoznak. A cikk megállapítása szerint az elmúlt két évben 250 ezer kísérő nélküli kiskorú érkezett az Egyesült Államokba a határt törvényellenesen átlépve, és a becslések szerint mintegy kétharmaduk dolgozik törvényellenes körülmények között.
Az egészségügyi és humán szolgáltatásokért felelő minisztérium szóvivője a lapnak cáfolta, hogy a hivatal a vállalatok munkaerőigényének kiszolgálása érdekében felgyorsította volna a kiskorú migránsok befogadási eljárását, hogy mielőbb kiengedjék őket a munkaerőpiacra.
Tanárok arról számoltak be a lapnak, hogy számos esetben a hosszú munkaórák miatti kimerülést látnak középiskolás diákjaikon, illetve több példát soroltak arra is, hogy fiatalok munkavállalás miatt kimaradtak az iskolából.
Az Egyesült Államok szövetségi törvényei tiltják, hogy 14–15 éveseket olyan, veszélyesnek minősülő, munkakörökben foglalkoztassanak, mint az építőipar és a bányászat, de tilos a napi 8 órát, illetve oktatási napon a 3 órát meghaladó munkaóraszám is. A kiskorúak esetében a munkaegészségügyi és munkabiztonsági jogszabály tiltja azt is, hogy reggel 7 óra előtt, valamint este 7 óra után munkára osszák be őket.