Külföld
Katar fizette a számlákat
Eva Kaili görög szocialista politikus mellett Antonio Panzeri is a vádlottak padján találta magát a brüsszeli korrupciós botrány kapcsán. A legfrissebb információk alapján ugyanis Panzeri még 2018-ban egy olyan együttműködési megállapodást írt alá Katarral, amelyről hivatalosan még Brüsszelben sem tudtak.
Ez különösen azért furcsa, mert a Politico cikke alapján a kérdéses papírt az Európai Parlament (EP) egyik dísztermében írták alá. A homályosan megfogalmazott irat mindössze egyoldalas, és „tapasztalatok”, valamint „szakértelem” cseréjét ígérte az EP és Katar között.
A valóságban azonban a megállapodás dohai utazásokat és konferenciákat, drága, ötcsillagos hotelszobákat és szórakozást takart, amelyeket egytől egyik Katar fizetett. Az öböl menti országba többször érkezett uniós delegáció Panzeri vezetésével és Eva Kaili részvételével. Ezeken a látogatásokon a politikusok Katart mint az emberi jogok példaképét magasztalták.
A még decemberben kirobbant botrány során az ügy egyik fő vádlottját, Eva Kailit őrizetbe vették. Az EP akkori baloldali alelnökét és társait azzal vádolták, hogy több száz millió forintot fogadtak el, ezért cserébe pedig Katarnak kedvező döntésekért lobbiztak.
Eva Kailinál és a hozzá közel álló személyeknél összesen több mint másfél millió eurót találtak.
Jelenleg Eva Kaili mellett letartóztatásban van Marc Tarabella baloldali belga és Andrea Cozzolino olasz EP-képviselő is, de a tényleges érintettek száma akár a hatvanat is elérheti.