Hogyan támadta Magyarországot a brüsszeli korrupciós botrány kulcsfigurája
ĀAz ideológiai harcot kommunistaként kezdte Federica Mogherini, Ursula von der Leyen bizalmasa
ĀAz ideológiai harcot kommunistaként kezdte Federica Mogherini, Ursula von der Leyen bizalmasa
ĀLényeges következménye persze egyik ügynek sem lett, ott terpeszkednek az emlegetett „nagyemberek” mindmáig a brüsszeli padsorokban
ĀNagyot pukkant az a lufi, ami túlzás nélkül állítható, hogy az egész országban hallható volt
ĀA bizalmi szavazás előtt eddigi támogatói sem állnak ki határozottan a bizottság elnöke mellett, inkább a helyzetet kihasználva alkudoznak
ĀA Nézőpont Intézet elemzője szerint a döntés nem lesz hatással az Ukrajnának átláthatatlanul biztosított pénzekre
ĀTovábbi korrupciógyanús ügyekre utal a Berliner Zeitung, amelyek elsöpörhetik az Európai Bizottság elnökét
ĀNem menekülhet az Európai Bizottság elnöke a korrupciógyanús ügyben
ĀA politikus szóvivője szerint „semmilyen összeférhetetlenség nincs mindebben”
ĀA gyanúsított volt olasz szocialista EP-képviselővel szoros kapcsolatot ápoló marokkói diplomatát hallgattak meg
Ā„Át kellett adnia” a meghívókat, napokkal a lebukása előtt
ĀA magyar hatóság költségvetési csalás miatt már két éve nyomoz
ĀAz EP-képviselőnél tartott házkutatás mellett még több brüsszeli ingatlant is átvizsgáltak
ĀA testület reformjavaslatai továbbra sem tartalmaznak érdemi válaszokat a brüsszeli korrupciós botrány kapcsán
ĀA fideszes politikus szerint mindenkinek a saját portáján kéne először söprögetnie
ĀKaili visszatérése szinte egybeesik az EU újonnan felállítandó etikai testületéről szóló voksolással
ĀA brüsszeli korrupciós botrány érintettje ezúttal egy összeesküvés-elmélettel állt elő
ĀElőtte meg kell győznie a hatóságokat
ĀEgyebek mellett átkutatták az EP-képviselő egyik liege-i bankban őrzött széfjét
ĀOlaszországban feltűnően visszafogottan reagálnak az Európai Parlamentet megrengető korrupciós botrányokra
ĀEgy LMBTQ-aktivistát választottak az olasz baloldali Demokrata Párt titkárának
ĀKét gyanúsított kivételével a Katargate egyetlen érintettjét sem engedték még szabadon
ĀTucatjával vannak azok a képviselők, akiknek most jutott eszükbe beszámolni ajándékaikról
ĀÚjabb részletek derültek ki a brüsszeli korrupciós botrány kapcsán, ami alapján a baloldali politikusok luxusutazásait is Katar állhatta
ĀMaria Arena és Alessandra Moretti EP-képviselők ellen is nyomoznak