Külföld
Újabb halálos ítélet Iránban
A vád: Isten ellen harcolt!

A vád szerint az elítélt tüzet nyitott a rendvédelmi erők egységére, majd felgyújtott egy kormányépületet.
A férfit azzal vádolták, hogy „Isten ellen harcolt”, ami az iráni jog szerinti egyik legsúlyosabb bűncselekmény.
Az országban szeptember óta két embert végeztek ki a tüntetéseken való részvétel miatt. Az emberi jogi aktivista csoportok szerint eddig több mint ötszáz ember vesztette életét a tüntetéseken.
Iránban a 22 éves kurd Mahsza Amini halálát követően robbant ki országos tiltakozás.
Aminit azért vette őrizetbe az iráni erkölcsrendészet, mert nem az előírásoknak megfelelően viselte a kötelező muszlim kendőt. Fogva tartása alatt kómába esett, és szeptember 13-án meghalt.
Az iráni hatóságok a tüntetésekkel kapcsolatban többször kijelentették, hogy „az utóbbi hónapokban lezajlott zavargásokat nyugati titkosszolgálatok bátorítják azzal a céllal, hogy polgárháborút robbantsanak ki Iránban”.