Külföld
Helytáll a honvéd a Balkánon is

Bosznia-Hercegovina a balkáni történelem egyik legjelentősebb helyszíne – hangoztatta kedden Szarajevóban Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter a bosznia-hercegovinai EUFOR-misszió hazai kontingensét meglátogatva a 20. század egyik legfontosabb geopolitikai vívmányának nevezte a térség helyzetét rendező, 1995-ben létrejött daytoni békemegállapodást, amelynek eredményeit a magyar katonákat is sorai között tudó nemzetközi EUFOR ALTHEA-misszió is őrzi.
A tárcavezető emlékeztetett, az Európai Unió 2004 óta vezeti a műveletet Bosznia-Hercegovinában, átvéve a korábbi NATO-missziók szerepét. Feladatuk a békemegállapodásban foglaltak betartatása, illetve az úgynevezett biztonságos környezet megteremtése, ezzel is támogatva az államalakulat európai integráció felé vezető folyamatát.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a honvédek a régióban számos nemzetközi misszió megbecsült tagjai, amiért a magyar emberek és a kormány tisztelete és köszönete illeti őket. Méltatta munkájukat, amelyet – mint mondta – az illegális migráció legismertebb útvonalának ismert Nyugat-Balkánon végeznek, és amely a nemzetközi közösség elismerését is kiváltotta. Rámutatott, mindezt olyan időszakban teszik, amikor hazánkat sok támadás éri, szuverén külpolitikája miatt.
Emlékeztetett, 2016-ban léptünk a haderőfejlesztés útjára, melynek eredményeképpen egy olyan elrettentő erőt felmutatni képes nemzeti hadsereg jön létre, amely elkötelezetten vesz részt a jövőben is az EUFOR-hoz hasonló akciókban.
A tárcavezető hangsúlyozta, a haderőfejlesztés korszakhatárhoz érkezett, minek részeként a minisztérium integrált minden, a honvédelemben részt vevő területet. Hozzátette, ez kiemelkedő lehetőség, mivel a védelemipar becsatlakozásával az egyes területekért felelős ágazatok egymásra támaszkodva alkotják az ütőképes, már az ellátásbiztonságot is magába foglaló erőteret.