Külföld

Megvan a pénz a Szatmárnémetibe vezető útra

Elfogadta a román kabinet a Szatmárnémeti és Óvári közötti, tizenegy kilométeres, négysávos gyorsforgalmi út megépítéséről szóló határozatot. A szakasz az M49-es gyorsforgalmival, valamint az M3-as autópályával kapcsolódik majd össze.

Megvan a pénz a Szatmárnémetibe vezető útra
Román autópályaszakasz Bukarest közelében (Képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

Jelentős összeg, 1,087 milliárd lej (90,174 milliárd forint) jut a román kormány döntése értelmében a Szatmárnémeti és Óvári közötti, tizenegy kilométeres, négysávos gyorsforgalmi út megépítésére – írta meg tegnap a Szatmári Friss Újság. Mint a cikkben olvasható, hamarosan kezdődhet a közbeszerzési eljárás, majd azt követően 2023-ban a gyakorlati kivitelezés.

Ezzel a bejelentéssel egy újabb, jelentős előrelépés történt a Románia és Magyarország közötti harmadik autópálya-kapcsolat megvalósulása irányában, hiszen a Szatmárnémeti-Óvári-Csenger-Mátészalka-M49-es gyorsforgalmi és M3-as autópálya vonalát már jó ideje így emlegetik.

A projekt révén létrejön egy új határátkelőhely is, melynek legkésőbb 2024-ben már állnia kell. Itt összesen tíz sávon történik majd az ellenőrzés – négyet-négyet kapnak a teher- és személykocsik, kettőt pedig az autóbuszok.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom