Vidékfejlesztés: külterületi utak újultak meg Békésen
ĀA Viharsarokban 2,9 kilométeren 263 millió forintból történt meg a modernizáció – közölte az önkormányzat közleményben az MTI-vel
Jó ütemben halad a munka a Kalocsa és Paks közötti hídon
ĀTavaly februárban kezdődött a munka
Fontos közútfejlesztés kezdődött meg Nógrádban
ĀLetették a Bátonyterenyét elkerülő, új nyomvonalú út alapkövét
Koncessziós társaságok veszik át 1237 kilométernyi autópálya üzemeltetését
ĀA településeken belüli utakat továbbra is az önkormányzatok kezelik
Ezerkétszáz kilométeren újulnak meg vagy épülnek utak a tervek szerint
ĀHazai közútfejlesztés
2025-re minden megyei jogú város elérhetővé válhat négysávos úton
ĀAz elmúlt évtizedben elvégzett közútfejlesztésekkel a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi hálózat összes hossza mára megközelíti az 1700 kilométert - közölte Palkovics László
Csaknem hatszázmilliárd forintból bővül és korszerűsödik az úthálózat
ĀA kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási programban 82 projekt előkészítését és megvalósítását támogatja a kormány
Szijjártó: Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság
ĀA kormány 2024-ig ötezer milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre - mondta a V-Híd Építő Zrt. születésnapi rendezvényén + VIDEÓ
Szijjártó: Folytatni kell a közúthálózat fejlesztését
ĀFélezer kilométer autópálya, illetve gyorsforgalmi út készült el az országban 2010 óta
Ötezer milliárd forintot fordít a kormány a közúti és vasúthálózat fejlesztésére 2024-ig
ĀMosóczi László: A kormány célja, hogy 2023-ig a megyeszékhelyek, megyei jogú városok rendelkezzenek gyorsforgalmi bekötéssel
Szombattól folytatódik az M7-es felújítása
ĀA munkálatok a tervek szerint november közepéig tartanak
A következő öt évben mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány közúti és vasúti fejlesztésekre
ĀPalkovics: A 2016 és 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy 1000 kilométerrel fog bővülni
Ötven milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar falu programban útfelújításokra
ĀAz első ütemben 163 helyszínen csaknem 430 kilométeren kezdődik meg a felújítási munka
Országszerte 600 kilométer új út épül
ĀTovábbi 200 kilométernyi utat bővítenek, felújítanak
Jelentős közútfejlesztési program indul az országban
ĀA kormány célja, hogy bekösse a megyeszékhelyeket, a nagyobb városokat, forgalmasabb ipari parkokat a gyorsúthálózatba
A kormány 3200 milliárd forint fordít közútfejlesztésre 2024-ig
ĀA beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út