Gazdaság
Már autópályán lehet megközelíteni Aradot és Temesvárt
Akadálymentes kapcsolat: Átadták az m43-as sztráda Makó és az országhatár közötti szakaszát, amely Az év végéig ingyenes marad

Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása. A kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar–román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatóbeszédében. Közölte, Magyarország számára alapvető fontosságú a szomszédos országokkal fenntartott jó viszony, ezért arra törekszünk, hogy Romániával is minél több olyan beruházást valósítsunk meg, amely előbbre viszi közös dolgainkat – emelte ki a kereszténydemokrata politikus, aki különösen fontosnak mondta a közlekedési, a kommunikációs és az energetikai hálózatok összekapcsolását. A politikus hangsúlyozta, várja az észak-erdélyi autópálya megépülését is, annak érdekében, hogy Erdély magyarok által is nagy számban lakott területein is áthaladjon egy gyorsforgalmi út.
Az uniós integrációnak köszönhetően az elmúlt években kezdett kibontakozni a határok nélküli Európa. Az illegális migráció problémája és kezelése nem tántoríthat el minket az akadálymentes kapcsolattartás elősegítésétől – fogalmazott.
Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere szintén történelmi mérföldkőnek nevezte a magyar-román kapcsolatokban a két ország autópálya-összeköttetésének megteremtését. Az autópályák és a határátkelőhely megépítése kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a két kormány képes együttműködni. Az M43-as autópálya új 23,1 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és tizennyolc híd épült. Az új útszakaszon két pihenő is létesült, egy a Krak-érnél, egy Kövegynél. A beruházás nettó 46,49 milliárd forintos építési költség 85 százalékát uniós támogatás fedezte. A Makó és az országhatár közötti sztrádaszakasz az e-matricás rendszerben 2015 végéig díjmenetesen használható, a 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára díjköteles.
A Csanádpalota–Nagylak határátkelőhely a román oldalon épült meg. Négy-négy sávot alakítottak ki a személygépjárműveknek, illetve a teherforgalomnak, valamint két sávot az autóbuszoknak. Két-két mérleget is építettek, és kialakítottak egy több mint száz férőhelyes kamionparkolót is. A veszélyes anyagot és élő állatot szállító kamionoknak továbbra is a 43-as úton lévő nagylaki határátkelőt kell használniuk.