Külföld

Magyar daloskönyv a felsőőri diákoknak

„Örömmel énekelünk“ címmel régi, felsőőri magyar dalokat tartalmazó könyv jelent meg a Felsőőri Református Ifjúsági Olvasókör gondozásában. Az egyesület célja, hogy a jövőben minden olyan diák kézhez kaphasson egy füzetet, aki magyarul tanul Burgenlandban.

Magyar daloskönyv a felsőőri diákoknak
Gangoly Éva a Felsőőri Református Ifjúsági Olvasókör elnöke személyesen osztotta szét a füzeteket
Fotó: A Felsőőri Református Ifjúsági Olvasókör közösségi oldala

Csaknem hatvan éve, 1963-ban jelent meg az „Örömmel énekelünk“ című daloskönyv első kiadása - derül ki az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) magyar nyelvű adásából. Az orgánumnak az idén 133. születésnapját ünneplő Felsőőri Református Ifjúsági Olvasókör egyik tagja, Zambo Gertraude arról beszélt, már gyermekként is ebből a füzetből ismerték meg a burgenlandi magyar népdalokat.

Mint kiderült, kétezer-ötszáz példányban jelent meg a negyvenegy őrvidéki magyar dalt és verset tartalmazó könyv. A pandémia alatt nem volt lehetőség annak nagyszabású bemutatására, de az egyesület tagjai Felső- és Alsóőr valamint Őrisziget minden olyan tanulójának eljuttatták azt, akik magyar oktatásban vesznek részt. Az „Örömmel énekelünk“ című kötet igény esetén újranyomtatható, így hagyományteremtő célzattal a jövőben minden első osztályt kezdő ifjú kaphat belőle egy példányt.

Nekünk ez nagyon fontos volt, mert e dalokat már nem is éneklik és nem is tanulják a gyerekek – fogalmazott Zambo Gertraude. A karácsonyi énekeket is tartalmazó kiadvány a felsőőri református templomban, a vasárnapi istentiszteletek alkalmával megrendezett könyvvásáron is beszerezhető.

Kapcsolódó írásaink