Külföld
Felújítják a kassai zenélő szökőkutat

Ha minden jól megy, tíz hónap múlva szólalhat meg ismét Kassán a Zenélő kút – olvasható a pozsonyi Új Szóban. Mint az orgánum közölte, a közbeszerzési eljárás lebonyolítása után a város vállalata (SMsZ) még az idén hozzáfoghat a rekonstrukcióhoz. A beruházás a becslések szerint nagyjából 1,7 millió euróba kerül majd, melyből egymilliót a U.S. Steel kassai alapítványa, a fennmaradó összeget pedig a település saját forrásaiból biztosítja.
A szerkezet már régóta korlátozottan üzemel. A százhatvan fényelemből mindössze százkilenc világít, s még rosszabb a vízszivattyúk helyzete, hiszen a huszonötből csupán hat képes dolgozni. A 2022-es szezon elején végzett ellenőrzés több súlyos hibát tárt föl – így például repedésekre bukkantak a felületeken, és nem működő vezetékek is előkerültek. A jelenlegi, alapjaiban még szovjet eredetű berendezés már erkölcsileg és technikailag is elavult, ezért változtatásra szorul.
A berendezés 1986-os elindítása - majd 2006-os modernizációja óta rendkívül népszerű turisztikai látványossággá - és a kassaiak kedvencévé - vált. Ez volt az első éneklő szökőkút az egykori Csehszlovákiában, amely továbbiak építését inspirálta a közeli Eperjesen, majd később a jóval távolabbi Prágában is. Létrehozása mögött a város hajdani polgármestere – és a volt államfő – Rudolf Schuster állt.