Külföld
Tüntetnek a nők Afganisztánban, mert megint bezárnák a lányiskolákat

Az előző héten Paktia tartományban öt lányiskolában folytatódott a tanítás, miután diáklányok és törzsi vezetők százai követelték az újranyitást – tudta meg az AFP francia hírügynökség csütörtökön. Szombaton azonban felszólították a diáklányokat, menjenek haza, ők azonban tüntetni kezdtek – közölte egy Jaszmin nevű nőjogi aktivista, valamint helyi lakosok.
Tavaly augusztusi hatalomra kerülésük után a tálibok megtiltották az oktatást a lányoknak fenntartott középiskolákban. Az intézmények közül négy Gardezben, az ötödik pedig Szamkani járásban található.
A közösségi hálón látni lehetett, amint a lányok – egyesek az egész testet beborító burkában – felvonultak Gardez központjában a lakosok és a kereskedők szeme láttára.
„A tálibok egyes tüntetők mobiltelefonját összetörték”, hogy ne tudjanak felvételeket készíteni – mondta az emberi jogi aktivista az MTI közlése szerint. Egy nevének elhallgatását kérő gardezi lakos elmondta, hogy a lányok békésen tüntettek, de a biztonsági erők gyorsan feloszlatták a csoportosulást.
A hatalomba történt visszatérésük után a tálibok komoly korlátozásokat hoztak a nők számára, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket így a közéletből. Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szerint hárommillió lányt fosztanak meg jelenleg a középiskolába járás jogától.