Külföld

Komoly drágulás a gáztőzsdén

Jelentősen, csaknem harminc százalékkal nőtt az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén hétfőn nyitáskor. Az események mögött egyértelműen a Gazprom lépése áll.

Komoly drágulás a gáztőzsdén
A fűtőanyag árának emelkedése az egekbe löki a fűtési költségeket is (képünk illusztráció)
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Erős viharokkal indult a kereskedés hétfő reggel az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén. Mint a Reuters – folyton frissülő – tudósításából kiderül, percekkel a kereskedés 8 órai indítása után a legközelebbi, októberi határidőre egy megawattóra jegyzése 279 euróra emelkedett, majd harminc perc múlva 255,35 euróra korrigált, ami azonban így is 18,5 százalékos növekedés a pénteki záróértékéhez képest.

A drágulást a Gazprom orosz cég azon bejelentése váltotta ki, hogy az Északi Áramlat–1, azaz az Európát döntő részben ellátó gázvezeték – amelyet korábban ütemezett karbantartás miatt három napra leállítottak – olajszivárgás miatt egyelőre nem indul újra.

Fontos megjegyezni, az illékony energiahordozó ára gyakorlatilag tartósnak tűnő növekedése már most az egekbe lökte a szankciókat leginkább szorgalmazó államok polgárainak rezsiköltségeit. A feldühödött emberek egyre többször adnak hangot nemtetszésüknek, így Olaszországban a minap nyilvános csekkégetésekre került sor, míg más államokban már százezresre duzzadt internetes csoportok szerveződtek azzal a céllal, hogy azok tagjai egyszerűen nem fizetik be horribilis számláikat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom