Külföld

Német tél: legfeljebb 19 fok lehet majd a középületekben

A készülő miniszteri rendelet azt is tartalmazza majd, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását

Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban – jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.

Német tél: legfeljebb 19 fok lehet majd a középületekben
Az Északi-áramlat 1 gázvezeték részlete Németországban
Fotó: AFP / DPA / Stefan Sauer

A Zöldek politikusa egy – a Süddeutsche Zeitung című lapban majd szombaton megjelenő – interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint közölte, hogy továbbszigorítják az ország energiaellátásának biztonságát szolgáló szabályokat.

Így a már ismert – a többi között a magántulajdonban álló medencék fűtésének tilalmáról szóló – előírások mellett bevezetik a 19 Celsius-fokos felső határról szóló középületfűtési szabályt is. A készülő miniszteri rendelet azt is tartalmazza majd, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását, és a reklámhordozó felületeket sem szabad kivilágítani.

A munka világában is több megtakarítás szükséges, de erről még tárgyalnak a munkaügyi minisztériummal és a szociális partnerekkel – tette hozzá Robert Habeck.

Az alkancellár az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában arról beszélt, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell visszafogni az energiafogyasztást, hiszen Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport csökkentésével „gazdasági háborút” folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között.

A gazdasági minisztérium júliusban hozta nyilvánosságra a készülő szabályozás alapelveit, amelyek szerint a közszféra mellett a vállalatoknál – üzemekben, irodákban – és a háztartásokban is csökkenteni kell az energiafogyasztást és javítani kell az energiahatékonyságot.

Az ARD országos közszolgálati televízió pénteki összeállítása szerint Németországban nagyjából 186 ezer középületet üzemeltetnek. Az energia-, és klímavédelmi politika területén a szövetségi kormány mellett működő független kutatóintézet, a Német Energiaügynökség (Deutsche Energie-Agentur) adatai szerint a zárt helyiségekben a hőmérséklet 1 Celsius-fokos csökkentésével a fűtésre szánt földgáz 6 százalékát lehet megtakarítani.

A városi önkormányzatok szövetsége (Deutscher Städtetag) egy sor javaslatot terjesztett elő a témában. Ajánlásai között szerepel az uszodák vízhőmérsékletének csökkentése, a melegvíz-szolgáltatás korlátozása a középületekben és az is, hogy az iskolai tornatermek fűtését legfeljebb 15 Celsius-fokra, az osztálytermekét pedig legfeljebb 20 Celsius-fokra állítsák az október elejétől április végéig tartó fűtési szezonban.

Kapcsolódó írásaink

Fogyasztáskorlátozás jöhet Németországban

ĀMinden egyes nappal nő a kockázat, hogy Németország nem tudja feltölteni tározóit – mondta a Magyar Hírlapnak Hortay Olivér – Energetikai együttműködésről tárgyalt a német és a kanadai külügyminiszter

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom