Évek óta tombol a neonáci barbarizmus Ukrajnában

Miközben Nyugat-Európa egy részén az orosz-ukrán háború kitörése óta igazi oroszellenes hisztéria tombol, aminek része, többek között, könyvek, zeneművek betiltása, nem beszélve a sportban tapasztalt oroszellenes hangulatról, eközben Ukrajnában már évek óta de facto támadásokat intéznek olyan műemlékek ellen, amelyek nem felelnek meg a szélsőjobboldali, náci ukrán szervezeteknek. Minden lehetséges módon megpróbálják semmisíteni katonák, költők, tábornokok és a holokauszt áldozatainak emlékműveit, a kisebbségek emlékműveiről nem is beszélve.

Az első hulláma ennek a rombolásnak 2013 körül kezdődött, amikor is elkezdték lerombolni a Szovjetunió idején felállított emlékműveket. Talán még érthető is lenne, ha az ukrán vezetés megállt volna annál, hogy Lenin, valamint egyéb véreskezű szovjet politikusok szobrait távolítja el, habár megjegyezhető, hogy talán okosabb lett volna néhányat mementóként meghagyni, mint ahogy a budapesti szoborparkban is tette hazánk.

A szovjet politikusok mellett a szovjet katonák emlékművei sem maradhattak meg sok helyen. Érdemes megvizsgálni, milyen szervezetek álltak az emlékművek elbontása és megrongálása mögött. Ott találhatjuk például a méltán hírhedt jobboldali szektor, valamint az UPA önkéntes zászlóalj nevezetű neonáci szervezeteket. Őket valószínűleg nem annyira a civilek ellen elkövetett atrocitások miatt zavarják a nácizmus felett aratott győzelmet hirdető szovjet emlékművek.

Ezek szervezetek álltak a lvivi szovjet emlékmű lebontása mögött is. Annak ellenére, hogy egyébként az nem esett az úgynevezett dekommunizációs törvény hatálya alá. Ezzel azonban nem foglalkoztak a hatóságok, és végül megsemmisítették az emlékművet. Ezáltal a város a Nagy Honvédő Háborúban (a második világháború elterjedt orosz elnevezése) elesett katonák emlékművének teljes megsemmisítésével „ünnepelte” Lviv nácik alóli felszabadulásának 77. évfordulóját.

A joggal való visszaélésben Kijevben még tovább mentek, amikor Alexandr Szuvorov tábornok szobrát minősítették a szovjet propaganda eszközének. Habár Szuvorovot az orosz hadtudomány megalapítojaként és az újkor egyik legnagyobb stratégájaként tartják számon, elég nehezen lehet azzal vádolni, hogy kommunista lett volna, mivel 1729–1800 között élt. Az emlékművet végül idén februárban bontották szét teljesen, miután eredeti helyéről már korábban elszállították.

De nem csak a katonai vonatkozású műemlékek szenvedik meg az ukrán szélsőjobboldal tombolását. 2014-ben például Kijevben meggyalázták Nagy Vlagyimir, a Kijevi Rusz megkeresztelőjének emlékművét. 2017-ben Kijev legrégebbi – 1853-ban készült – szobrát, amely szintén Nagy Vlagyimirt ábrázolja, és a város egyik jelképeként jegyzik, szintén megrongálták. Ezeket az eseteket az ukrán ortodox egyház közvetlen fenyegetésnek nevezte, és az egyház elleni vallásháború előszelének tekintette.

Persze az ukrán szélsőjobboldal bosszúhadjáratából fakadó rombolásból a nemzetiségek sem maradhattak ki. Minden olyan emlékművet célba vesznek, amely nem felel meg Ukrajna „kívánatos” történelmének. 2017-ben ukrán szélsőségesek megrongálták a galíciai önkéntes hadosztály áldozatainak emlékművét a lvivi Huta Pieniacka faluban. Ez az egykor nagy falu az 1944-es volinyi mészárlás (a volhíniai és kelet-galíciai lengyelek lemészárlása) során égett porig, amikor az ukrán nacionalisták lemészárolták a galíciai lengyel lakosságot. A vandálok lerombolták az emlékkeresztet, az oszlopokat az ukrán és a neonáci zászlók színeire festették, és két villámot rajzoltak, az SS rovásjelét.

A szélsőségesek lengyelek iránt érzett gyűlöletét mi sem jelzi jobban, hogy nemcsak az országhatárokon belül, hanem már külföldön is megrongáltak lengyel emlékműveket. 2021 novemberében ukrajnai radikálisok megtámadták Pilsudski marsall szobrát, és a lengyel légiósok háborús emlékművét Krakkóban. Jozef Pilsudski államférfi és politikai vezető volt, a lengyel hadsereg egyik alapítója és a Lengyel Köztársaság első vezetője.

Persze a magyar kisebbség sem ússza meg az erőszakhullámot, nemegyszer rongálták már meg a magyar törzsek Kárpátokon át a Duna völgyébe való átkelésének emlékművét, amelyet a Vereckei-hágón állítottak fel. Többször is festékkel öntötték le – sárga és kék festékkel –, valamint olyan feliratokat írta rá, mint „Budapest, bűnbánatot Kárpát-Ukrajnáért!”, és persze a mostanában a baloldali progresszívek körében is oly népszerű „Dicsőség Ukrajnának!” jelszót is. A sorozatos rongálások ellenére szerencsére a magyar közösségnek sikerült megvédenie az emlékművet a lerombolástól, de az is kérdés, hogy ez meddig sikerülhet.

Az ukrajnai zsidóság történetéhez és a holokauszthoz kapcsolódó építészeti szimbólumok nem kevésbé gyakran váltak radikális támadások célpontjává. Megrongálták már több alkalommal a holokauszt-emlékművet Odesszában, Liszicsanszkban és Dnyipro városában is. Szinte lehetetlen minden alkalmat és helyszínt felsorolni, a támadásokat ráadásul általában zsidó ünnep-, illetve gyásznapokra időzítik a szélsőségesek. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az eddig a cikkben felsorolt esetekben az eljárások során a hatóságok egyszer sem voltak képesek kézre keríteni az elkövetőket.

Ugyanakkor ellentétes helyzetben az ukrán hatóságok máris nagyobb erőbedobással védelmezik az olyan emlékműveket, amelyek az ukrán neonácik számára fontos ügyeket szimbolizálnak. Például miután a hírhedt náci kollaboráns, Stepan Bandera szobrát – akinek Ukrajnában jelen lévő kultuszáról korábban portálunk is írt – 2021 februárjában festékkel öntötték le, az egyik, vandalizmus vádjával elfogott diákot négy év börtönre ítélték két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel, de később feltételesen szabadlábra helyezték.

Egy héttel később egy ismeretlen személy tojásokkal dobálta meg az emlékművet. Ezután már a radikális szervezetek az emlékmű védelmére szólították fel a hatóságokat. A helyi tanács ezután bejelentette, hogy a szobrot rendőrökből és a Ternopili Zászlóalj katonáiból álló közös osztag fogja őrizni. A döntést akkor számos kommentár kritizálta, valamint figurázta ki. A kommentelők leggyakrabban azt kérdezték, hogy miért kellett a hatóságoknak emlékművet állítaniuk, amelyet aztán egyáltalán őrizni kell.