Külföld
Kápolna épült a kommunista rendezvények helyszínén Zsögödfürdőn

A bérmálással is egybekötött ünnepi szentmisén Kovács Gergely érsek prédikált, az eseményt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is köszöntötte.
Sebestyén Ottó plébános felidézte: a kápolna azon a helyen áll, ahol a kommunista hatalom évtizedeken át a csíksomlyói búcsú ellenrendezvényét, a Tavasz a Hargitán című ünnepet szervezte a búcsú napján. „A Jóistennek különös humora van. Azon a helyen, ahol a kommunista diktatúra ünnepeltette önmagát, most a Jóisten nagyságát, szeretetét és soha véget nem érő hatalmát ünnepeljük” – fogalmazott a plébános.
Kovács Gergely érsek a 42 bérmálkozó fiatalhoz intézett beszédében a bérmálást mindenki személyes pünkösdjének nevezte, és kijelentette: a bérmálkozással nem befejeződik valami, hanem éppen elkezdődik a közösség szolgálata.
Potápi Árpád János államtitkár elmondta: azért támogatták a Szent Anna-kápolna felépítését, hogy az épület a nemzeti érzéseket és a katolikus keresztény hitet erősítse. A nemzetpolitikai államtitkárság 15 millió forinttal járult hozzá az építési költségekhez, és további ötmillió forintot ajánlott fel a kápolnát övező tér rendezéséhez.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere leszögezte: a kápolnaszentelés azt jelzi, hogy lehet világválság, lehet világégés, itt vagyunk és itt leszünk!