Külföld
Európai Bizottság: A tagállamoknak csökkenteniük kell a gázfogyasztást

Az Európai Bizottság szerdán tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be Ursula von der Leyen, hogy a Bizottság vészhelyzeti mechanizmus bevezetését javasolja az energiaválságra tekintettel. Hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak csökkenteniük kell a gázfogyasztást, amiről tudja, hogy nagy kérés, de a jelenlegi helyzetben szükséges. Von der Leyen szerint a legrosszabb szcenárió az, hogy teljesen leállítja Oroszország a gázszállítást Európába, ebben az esetben arra kérik a tagállamokat, hogy 15 százalékkal csökkentsék a fogyasztásukat.
Ursula von der Leyen szerint az oroszok már a háború kitörése előtt is szándékosan alacsonyan tartották a gázszállítás mennyiségét, ezzel energiaválságot okozva Európában. Úgy látja, európai szinten van veszélyben az energiabiztonság, de ha a tagállamok egységesen lépnek fel, akkor le tudják küzdeni az akadályokat. Az elnök szerint gyorsan kell cselekedni, és szolidaritásra is szükség van – ennek értelmében minden tagállamnak hozzá kell járulnia a gáz tartalékolásához és készen kell állniuk arra, hogy megosszák azt. Ursula von der Leyen elmondta, tudja, hogy ezek kihívással teli idők, de ilyenkor szervezettnek kell tenni és egységet, szolidaritást kell mutatni.
A sajtótájékoztatón felszólalt a bizottság alelnöke, Frans Timmermans is, aki hangsúlyozta, hogy a csökkentések jelenleg önkéntesek, de ha a helyzet súlyosbodik, akkor kötelezők lesznek.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt, az Európai Bizottság drasztikus terve kedden látott először napvilágot, aminek értelmében Brüsszel előírná, hogy mennyi gázt fogyaszthatnak a tagállamok. A testület vészhelyzeti felhatalmazásokat adna magának, amivel arra kötelezhetné az országokat, hogy csökkentsék a gázfelhasználásukat, ha Oroszország elzárja a gázcsapokat. Az intézkedést ráadásul olyan jogi mechanizmussal támogatná meg Brüsszel, ami szerint a tagállamok minősített többséggel is dönthetnének, megkerülve így az Európai Parlamentet és a tagállami vétójogot is.
A bizottság javaslatával kapcsolatban nyilatkozott lapunknak Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője, aki teljesen abszurdnak nevezte azt. Rámutatott, hogy az intézkedés eredményeként a felelős energiapolitikát folytató tagállamok az állampolgáraik ellátásának veszélyeztetésével látnák el gázzal a felelőtlen politikát folytatókat. A szakértő szerint a tervezet nem csak a szuverenitás súlyos megsértésével vádolható, hanem technikailag is komoly kérdéseket vet fel, hiszen „hogyan tudna az Európai Bizottság piaci szereplőket és háztartásokat rávenni, hogy korlátozzák a fogyasztásukat”. Hortay Olivér arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság semmilyen felhatalmazást nem kapott erre, a javaslat ezért teljesen elrugaszkodott a valóságtól.
Ezzel egy időben a Reuters arról írt szerdán, hogy az Európai Unió várhatóan enyhíti az orosz bankokra kirótt szankciókat azért, hogy megkönnyítsék az élelmiszeripari cikkek és a trágya kereskedelmét. Erre azért van szükség, mert afrikai vezetők szerint az Oroszország elleni szankciók élelmezési válsághoz vezettek az országaikban. Az uniós módosítás szerint, melyet várhatóan már szerdán elfogadnak, az EU részlegesen feloldja néhány orosz bank eszközeinek a befagyasztását. Az érintett pénzintézetek között van a VTB, a Szovkombank, a Novikombank, az Otkrityije FC Bank, a VEB, a Promszvjazbank és a Bank Rosszija. Korábban az EU tagadta, hogy az oroszok elleni szankciók bármilyen formában hátráltatnák az élelmiszer kereskedelmét.
George Riekeles, a European Policy Centre think tank társigazgatója szerint arról kell dönteni, hogyan lehet a legjobban elosztani a forrásokat. Mindeközben a Nemzetközi Energia Ügynökség arra figyelmeztet, hogy ha Európa nem spórol a gázzal, akkor valószínűleg hiánnyal kell szembenéznie télen. Bár már egyes uniós tagállamok, így például a németek, javaslatokat adnak a lakosságnak, hogyan csökkentsék az energiafogyasztásukat, ez nem lesz elég, a Bizottság ezért állt elő szerdán a téli felkészülési tervvel, írta a Politico.