Külföld

Észbe kaptak a dánok, lebontanák a migránsgettót

A dán kormány egy migránsgettó felszámolásával akar küzdeni az illegális bevándorlás miatt kialakult párhuzamos társadalmak ellen. Mindeközben az Európába irányuló migráció egyáltalán nem enyhül, a határokra naponta érkeznek tömegesen a bevándorlók.

Észbe kaptak a dánok, lebontanák a migránsgettót
Naponta migránsok százai próbálnak bejutni az Európai Unióba, sokszor csónakokkal
Fotó: AFP/Ben Stansall

A dán kormány igyekszik fellépni az illegális migráció ellen, ezt tükrözi legutóbbi tervük is, miszerint Aarhus városában lerombolnának egy úgynevezett migránsgettót. Ennek keretében mintegy ezer otthont pusztítanának el, a lépés pedig még egy 2018-as terv része, ami arra vonatkozik, hogy elbontanának, majd újjáépítenének 15 úgynevezett sérülékeny térséget az országban.

A sérülékeny zónák olyan helyekre vonatkoznak, amelyeket túlnyomó részt bevándorlók laknak. Az Aarhus városában lévő Gellerupparken részben találhatók az említett házak, itt körülbelül ötezren élnek, és Dánia egyik legveszélyesebb kerületének számít. A dánok többek között ezzel az intézkedéssel akarnak harcolni a párhuzamos társadalmak ellen, amelyek a mértéktelen illegális migráció következtében alakultak ki Európában.

A dán kormány már tavaly előállt azzal a tervvel, hogy limitálná a nem nyugati származású lakók számát egyes környékeken, ami így nem haladhatná meg a 30 százalékot.

A migránsok nem csak Dániában okoznak gondot, hanem Franciaországban is. A CSA intézet friss felmérése szerint a franciák 72 százaléka azt akarja, hogy a külföldi bűnözők a hazájukban töltsék le a büntetésüket, miután elítélték őket Franciaországban.

A tavalyi kutatás még csak azt mutatta, hogy a franciák 66 százaléka osztja ezt a véleményt, tehát egy jelentős növekedés figyelhető meg. Gérald Darmanin francia belügyminiszter épp nemrég beszélt arról, hogy olyan szabályozást vezetnének be, ami megkönnyíti a külföldi bűnözők deportálását Franciaországból. Ezt a tervezetet egyébként támogatná Marine Le Pen is.

A külföldi bűnözők vagy egyszerű bevándorlók visszaküldése saját országukba egyébként is nagy problémának bizonyul Európa-szerte, sok esetben hiába születik döntés a deportálásról, az végül nem történik meg. Emlékezetes eset volt júniusban az, amikor az Egyesült Királyság Ruandába akart visszaküldeni migránsokat repülővel, a járat utasainak a száma azonban folyamatosan csökkent, mert kivételt kaptak a bevándorlók, végül pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága meg is akadályozta a visszaküldést.

A viszontagságok ellenére azonban nem csökken a migráció üteme Európába. Görögországba, illetve a görög szigetekre is folyamatosan érkeznek az illegális bevándorlók csónakokkal, a görög kormány pedig igyekszik fellépni a trend ellen. Notis Mitarakis migrációs miniszter kijelentette, hogy a kormány nem fogja engedni, hogy ugyanaz megtörténjen, mint a 2015-ös migrációs válság során, és azt sem, hogy százezrek keljenek át Görögországon az Európai Unió más országai felé.

Mitarakis szerint minden tagállamnak joga van a határai megvédéséhez, ugyanakkor úgy véli, hogy Európának nyitottabbnak kellene lennie. Elmondása szerint nem lehet megengedni azt, hogy az embercsempészek döntsék el, ki lép be Európába.

Kapcsolódó írásaink