Külföld

Nehéz tél elé nézhet Európa

Várhatóan nehéz télre kell készülnie Európának, a gazdasági problémák megoldására közös európai válaszokat kell találni - jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozójára érkezve.

Nehéz tél elé nézhet Európa
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Alexander De Croo belga miniszterelnök (j) az EU kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napján
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Ben

„Ha ezen a nyáron nem készülünk közösen a télre, akkor nagy a veszélye annak, hogy ezen a télen komoly problémákkal kell szembenéznünk” - fogalmazott Alexander De Croo.

Emlékeztetett arra, hogy vannak EU-tagországok, melyek már intézkednek a gázhiány elkerülésére, azonban - hangsúlyozta - hatékonyan csak a közös cselekvés útján lehetséges kilábalni a nehéz időszakból.
„Nálunk már most is magas az infláció, és magasak az energiaárak” - fogalmazott.

Közölte továbbá, hogy kormánya támogatja az energiahordozók közös beszerzésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot, valamint az árak plafonjának megállapítását is. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak kézbe kell vennie az ügyet, a tagállamok eltérő intézkedései ugyanis negatív hatással járhatnak.

Azzal összefüggésben, hogy Németország az energiafelhasználás lakossági csökkentését szorgalmazza, De Croo aggodalmának adott hangot, és azt mondta: ha a német kormány gázhiányra számít, annak rendkívüli hatása lesz nem csak Németországra, hanem a többi tagállamra nézve is.

Olaf Scholz német kancellár a csúcstalálkozó második napjára érkezve szintén azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány, valamint az orosz-ukrán háború miatt kialakult válságra csak közös európai megoldás lehetséges. A kiutat egyebek mellett Európa energiafüggetlenségének biztosítása, a gazdasági szerkezet fejlesztése, a gazdaságosabb, szén-dioxid-kibocsátástól mentes rendszerek, valamint az energiahordozók új szállítási útvonalainak kiépítése jelentheti - mondta.

Arturs Krisjanis Karins lett miniszterelnök azt mondta, mindenki megszenvedi az ukrajnai orosz háború hatásait, de nem szabad elfelejteni, hogy „egyedül Oroszország okozza a szenvedést”. Reményét fejezte ki, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó eredményesen zárul, és „európai szinten is lehet tenni valamit az árak csökkentésére”. Ez véleménye szerint akár az energiahordozók közös megvásárlását is jelentheti közép- vagy hosszú távon.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök szükségesnek nevezte, hogy a tagállami vezetők gyorsan intézkedjenek az inflációval kapcsolatban, ugyanis - mint mondta - „az infláció hosszabb ideig velünk marad”. Véleménye szerint nagyon fontos a nemzeti megoldások áttekintése a képességek és a lehetőségek feltérképezésére.

Orbán: A háborús infláció egyetlen ellenszere a béke

„A háborús infláció egyetlen ellenszere a béke. Mi a béke pártján állunk!” - írta pénteki Facebook-bejegyzésében a magyar miniszterelnök az EU-csúcs kapcsán, ahol több felvételt is közzétett a találkozóról.

Az Európai Unió üdvözli a bolgár parlament döntését

Az Európai Unió üdvözli a bolgár parlament döntését, hogy Szófia visszavonja az Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozását akadályozó vétót, s ez megnyitja a lehetőséget arra, hogy az Európai Unió rövid időn belül európai utat nyisson a két ország előtt - jelentette ki Emmanuel Macron, az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Franciaország elnöke Brüsszelben pénteken.

Macron, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján közölte: az EU Tanácsának francia elnöksége "már a következő órákban" azon fog dolgozni, hogy mihamarabb uniós szintű megállapodás születhessen a két ország európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdéséről.

Von der Leyen: Fel kell készülni az Európába irányuló orosz gázszállítások további zavaraira

Fel kell készülni az Európába irányuló orosz gázszállítások további zavaraira, ezért az Európai Bizottság közös európai kereslet-csökkentési terven dolgozik, amelyet a testület júliusban mutat be a tagállami vezetőknek - jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken az uniós tagállamok vezetőinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Von der Leyen hangsúlyozta: az EU nem térhet vissza az olcsó fosszilis tüzelőanyagokhoz, ezért kiszolgáltatott helyzetben lévő családok és vállalkozások számára nyújtott átmeneti és célzott segítség mellett elengedhetetlen, hogy a tagállamok felkészüljenek az alkalmazkodásra az új körülményekhez.

Kapcsolódó írásaink

Folyamatos a hazai energiaellátás

ĀA magyar földgázpiac április eleje óta a betárolásra koncentrál, az ország gázellátása jelenleg az Ukrajnában zajló háború ellenére is zavartalan