Külföld
A székely himnusz eléneklésének botránya Romániában

A lap „Botrányos pillanat: a román válogatott az úgynevezett Székelyföld himnuszát énekelte..." című beszámolója szerint a csapat három, román nemzetiségű tagja nem vett részt a közös éneklésben, de a honosított játékosok a magyarokkal együtt énekeltek.
A Gazeta Sporturilor munkatársai állítólag megkeresték az ügyben a magyar nemzetiségű, RMDSZ-es Novák Eduárd sportminisztert, de nem érték el.
Az eset kapcsán első politikusként Sorin Grindeanu, a román kormány szociáldemokrata (PSD) kormányfőhelyettese állt bele a botránykeltésbe.
Grindeanuról azt kell tudni, hogy 2017-ben fél éven át miniszterelnök volt, de a párttársai bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták.
A politikus azt írta a közösségi oldalán: „Temesváriként tökéletesen megértem, milyen egy multikulturális és többnemzetiségű közösségben élni, amelyben mindenkit tisztelnek. Azonban képtelen vagyok megérteni és tolerálni a román válogatott jégkorongozóinak gyalázatos gesztusát, akik a Székelyföld úgynevezett himnuszát énekelték. Ez sértés és a tisztelet szégyentelen hiánya Romániával, a románokkal és a trikolórral szemben. És remélem, a dolgok nem maradnak büntetlenül. Arra kérem a Román Jégkoronszövetséget, a Sportminisztériumot és az összes felelős tényezőt, hogy tegyen sürgős lépéseket a lehető legsúlyosabb szankciók meghozatalára a minősíthetetlen gesztus után. Aki nem tiszteli Romániát, nincs mit keresnie a piros-sárga-kék mezben! Számunkra ezek a színek jelentenek mindent".
Sajtóinformációk alapján a meccsen jelen volt Tánczos Barna, Románia magyar, RMDSZ-es környezetvédelmi minisztere, aki a magyar szurkolóknak fenntartott részlegen foglalt helyet.
Erre a következőképpen reagált Dan Tanasă, a szélsőjobboldali AUR egyik magyarellenes parlamenti képviselője a Facebookon: „Ez az alak a román és nem a magyar kormány tagja, a román államtól kapja a fizetését. A viselkedésével megsértette a román nemzetet".
Hasonló véleményt fogalmazott meg az AUR vezetője, George Simion is, aki szerint „Székelyföld egy mesterséges képződmény, amelynek a himnuszát nem szabad elénekelni nemzetközi sporteseményeken".
Tánczos Barna korábban egyébként a Román Jégkorong Szövetség elnöke volt.
A magyar politikus a történek kapcsán azt írta a közösségi oldalán: „Igen, ott voltam a hétvégén a Ljubljanában rendezett jégkorong-világbajnokságon, hogy a helyszínen buzdítsam a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és brassói hokisokat, akik mindent megtettek azért, hogy Románia válogatottja bent maradjon a divízió I/A csoportjában.
Több száz Hargita, Kovászna és Brassó megyei szurkolóval drukkoltunk együtt, akik tanúi akartak lenni egy történelmi eredménynek. Sajnos nem sikerült. Sok játékost személyesen ismerek, a barátaim.
Tudom, hogy egyetlen céljuk volt, az, hogy Románia tartsa meg a helyét ebben a csoportban.
A sajtóban megjelent információkkal kapcsolatban, miszerint a magyar lelátóról néztem a meccset, el kell mondanom, hogy még a román szurkolók is a magyar lelátóról nézték a meccset.
Tőlem pár méterre szurkolt egy román család is, akik mindannyian a román válogatott mezét viselték.
Megjegyzem, én a kedvenc csapatom, a román bajnok Csíkszeredai Sportklub mezét viseltem" – olvasható a bejegyzésben.
A román szövetség vizsgálatot indít a székely himnusz eléneklése miatt
Az MTI közlése alapján Alexandru Hălăucă, a Román Jégkorong Szövetség elnöke bejelentette: sürgősen összehívja a szervezet ügyvezető testületét, hogy vizsgálja meg azokat a felvételeket, amelyek szerint a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt vasárnap.
A Csíkszeredai Sportklub Szurkolók Egyesülete a történeteket egy magyarellenes kampánynak minősítette, külön kiemelve a román sportújságírás elfogult, nacionalista berögződéseit.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az ukrajnai háború összefüggésében „tűrhetetlen provokációnak" nevezte a himnuszéneklést. Kijelentette: biztos benne, hogy a koalícióban megtárgyalják az ügyet.
Adrian Cozma, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik alelnöke azt kérte Nicolae Ciucă miniszterelnöktől, váltsa le tisztségéből Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, aki a nézőtér magyar szektorában nézte végig a mérkőzést.