Külföld
Nem esett szó az uniós szankciók között Moszkva kizárásáról a SWIFT-rendszerből

Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország békét szeretne.
„Ezért dolgozunk, ezért tárgyalok az orosz és az ukrán kormányok képviselőivel arról, hogy kezdjenek közvetlen megbeszéléseket Budapesten” - fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, ebben fogja kérni az ENSZ vezetőinek segítségét szombaton New Yorkban is.
Szijjártó Péter aláhúzta, „sajnálattal és megütközéssel látom közben, hogy a nemzetközi politika és a nemzetközi sajtó egyes képviselői nem átallanak álhíreket gyártani és hazudozni”.
„Nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet, hogy miközben háború van, emberek halnak meg, egyesek fake news gyárakat üzemeltetnek” - közölte.
Kiemelte, „most azt hazudják, hogy Magyarország blokkolja az Oroszországgal szembeni szankciók egy részét, például a SWIFT rendszerrel kapcsolatban”.
„Legyen már világos: EZ NEM IGAZ! Soha, egyetlen szankciós előterjesztéssel szemben sem szólaltunk fel, nem blokkoltunk és nem is blokkolunk semmit” - jelentette ki Szijjártó Péter.
A miniszter arra szólította fel a „fake news terjesztőit”, hogy „legyenek bármilyen nemzetiségűek, szégyelljék magukat!!!”.
A külügyminiszter egy (magyar idő szerint délutáni), ugyancsak New Yorki-i bejelentkezésben ismételten felszólította a baloldali politikusokat, ne veszélyeztessék a kárpátaljai magyarok biztonságát felelőtlen kijelentéseikkel, ne hozzák őket olyan helyzetbe, hogy esetlegesen atrocitásokat kelljen elszenvedniük az ukránok részéről azért, mert a magyarországi baloldal meggondolatlanul nyilatkozgat.
Szijjártó Péter szombaton New Yorkban az ENSZ vezetőivel tárgyal arról, hogy az ENSZ miként járulhat hozzá egy mielőbbi orosz-ukrán közvetlen tárgyaláshoz a béke érdekében. A külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában közölte, eddig egy magyar nemzetiségű elhunytról tudnak.
A tárcavezető kifejtette, napközben Abdulla Shadiddal, az ENSZ-közgyűlés elnökével és Rosemary A. DiCarloval, az ENSZ főtitkár-helyettesével találkozik.
Szijjártó Péter közölte, magyar idő szerint szombat délelőtt a NATO-együttműködésért felelős ukrán miniszterelnök-helyettessel, valamint az ukrán elnöki adminisztráció vezetőivel egyeztetett, akiknek ismertette New York-i programját.
Aláhúzta, az ENSZ-vezetőit arra kéri, járjanak közre az orosz félnél, hogy vállalják a tárgyalást az ukrán oldallal, hogy minél előbb béke lehessen.
A tárcavezető beszámolt arról is, egyelőre egy magyar nemzetiségű halálos áldozatról tudnak Ukrajnában, az elhunyt családjának pedig segítséget nyújtanak.
Közölte továbbá, hogy Kijevből úton van Magyarországra egy néhány tucat személyből álló konvoj, amely egyelőre még Ukrajnában halad, bár az út legnehezebb részén talán már túl van.
Ebben a konvojban civilek mellett a nagykövetség munkatársai, újságírók, valamint két nemzetközi szervezet munkatársai is helyet kaptak - tette hozzá.
Szijjártó Péter tájékoztatása alapján a magyar-ukrán határon szombat reggeltől lehet komoly menekültáradatot érezni.
Kifejtette, Záhonynál hajnalban 250-300 autó torlódott fel, Lónyánál mintegy 300 méteres, Beregsuránynál már három és fél kilométeres, Barabásnál pedig két kilométeres az autósor és sok a gyalogos, ahogy Tiszabecsnél is.
A magyar beengedőkapacitás mind az öt ukrán-magyar határátkelőhelyen teljes létszámmal működik - tette hozzá.
Szijjártó Péter elmondta, a maldív-szigeti diákcsoportnak pénteken nyújtott segítség után 10 jordán állampolgárnak segítettek átlépni a határt, és megkezdték 950 indiai diák evakuálását is, akik közül 240-en már átléptek Magyarország területére.
Magyarország segítségnyújtásra vonatkozó megkeresést kapott türkmén, ecuadori, mongol, örmény, török és Fülöp-szigeti állampolgárok ügyében is - tette hozzá.
A miniszter aláhúzta, Magyarország mindenkinek segít, a jogszerűen Ukrajnában tartózkodó külföldieket vízumkötelezettség nélkül beengedik az országba, továbbá az ország vállalta sérült ukrán katonák magyarországi gyógykezelését is.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szintén szombati Twitter-bejegyzésében ugyancsak fake news-nak nevezte azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Magyarország maradt az egyetlen uniós tagállam, amely ellenzi Oroszország kizárását a SWIFT-rendszerből.
Kiemelte, Magyarország 100 százalékban kiáll a közös uniós erőfeszítések mellett.
„Nem teszünk kevesebbet, mint amit az EU álláspontja megkövetel” - fogalmazott Kovács Zoltán, hozzátéve, nem Magyarországtól függ, hogy többet tegyenek.
Szijjártó szombaton reggel egy másik bejegyzésben is ezt a hamis állítást cáfolta: „Megjelent egy hazugság: ha minden igaz, akkor talán az Európai Néppárt elnökétől, aki azt állította, hogy néhány uniós ország (köztük Magyarország) akadályozta meg azt, hogy Oroszország kitiltása a SWIFT-rendszerből, a banki átutalások rendszeréből a szankciók része legyen. Ilyen nem történt, Magyarország nem szólalt fel ebben a kérdésben” - jelentette ki Szijjártó Péter szombaton reggel közzétett videónyilatkozatában.
A külügyminiszter határozottan leszögezte: ez hazugság, ilyesmi nem történt, Magyarország az uniós csúcson nem szólalt fel ebben a kérdésben semmilyen módon.
Megjegyezte: megdöbbentő, hogy „egy nagy európai pártcsalád vezetője még háború idején is a politikai haszonszerzésre tör”.
Szijjártó szavait alátámasztotta Eduard Heger szlovák miniszterelnök is, aki pénteki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre röviden cáfolta azt az értesülést, amelyek szerint az Európai Unió Tanácsában az olaszok és a magyarok akadályozták meg Oroszország leválasztását a SWIFT-rendszerről. „Én ott voltam a találkozón, ez nem igaz” - mondta Heger.