Külföld
A magyarok biztonsága a legfontosabb

Szijjártó Péter a videóban azt mondta: a kijevi nagykövetség és a beregszászi, valamint az ungvári főkonzulátus minden munkatársa dolgozik, és segítséget nyújt a magyaroknak és a nem magyaroknak egyaránt.
Folyamatos a kapcsolattartás a magyar képviseletekkel és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) is - emelte ki, hozzátéve: az Információs Hivatalban is minden munkatárs dolgozik, és folyamatosan figyelik az ukrajnai eseményeket, hiszen a kárpátaljai magyarokat is megrázta a háború kitörése.
Beszámolója szerint a pénteken, az ukrán válságból fakadó külügyi kérdések koordinálásáért létrejött külügyi koordinációs operatív törzs ülésének elején Íjgyártó István magyar nagykövet arról adott tájékoztatást, hogy a kijevi nagykövetségen a biztonságot kereső magyar állampolgároknak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint az Európa Tanács kijevi irodájának munkatársainak ideiglenes elhelyezést, tartózkodást biztosítanak.
A beszélgetéskor Kijev belső részén még nyugalom volt - ismertette a miniszter, hozzáfűzve: az ukrán fél Kárpátalján és Kijevben is látványosan megerősítette a magyar képviseletek védelmét.
Elmondta, hogy az ungvári képviselet és a KMKSZ folyamatosan tartja a kapcsolatot Viktor Mikitával, Kárpátalja kormányzójával is. Kárpátalján a körülményekhez képest még stabilitás és nyugalom uralkodik - tette hozzá.
Hangsúlyozta azt is, hogy mind az öt határátkelőhelyen folyamatos a határátkelés, és a korlátozott időtartamban működő barabási és lónyai határátkelő a körülményekre tekintettel 6-23 óra között üzemel. Ennek ellenére jelentős a várakozási idő, az ukrán oldalon 3-5 kilométeres autósorok várnak - tette hozzá Szijjártó Péter.
A miniszter beszámolt arról is, hogy sok harmadik ország - India, Irán, Ecuador, Izrael, Zimbabwe, Maldív-szigetek, Mongólia, Jordánia - arra kérte Magyarországot, hogy az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó állampolgáraiknak nyisson humanitárius folyosót. Ennek megfelelően Magyarország vízum nélkül beengedi az országba az Ukrajnában jogszerűen tartózkodókat, akiket a nagykövetségek munkatársai a legközelebbi nemzetközi repülőtérre, Debrecenbe visznek - mondta, hozzáfűzve: a debreceni repülőtér forgalma emiatt megnő.
Tudatta azt is, hogy az ukránok kérésére Magyarország könnyíti, gyorsítja az Ukrajnába Magyarországon keresztül érkező humanitárius szállítmányok határátlépését.
Kiemelte, hogy Ukrajna irányából továbbra is zavartalan az energiaállátás: a gáz és az olaj is fennakadások nélkül érkezik Magyarországra.
Szijjártó Péter közölte: a háború a legrosszabb forgatókönyv, Magyarország elítéli az orosz katonai műveleteket, és kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.
Orbán Viktor miniszterelnök is ezt az álláspontot képviselte az Európai Tanács ülésén, és ezt fogja a NATO-csúcson is - mondta.
Hozzátette: az európai uniós külügyminiszterek délután 3 órakor tanácskoznak, az ott született esetleges döntésekről is tájékoztatnak majd.
Bakondi: A honvédség is segíti a rendőrség munkáját az ukrán határon
A Magyar Honvédség alakulatai is segítik a rendőrség munkáját az ukrán határon - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este.
Bakondi György kifejtette: a rendőrség folyamatos határellenőrzési, határbiztosítási tevékenységet végez, kapcsolatban van az ukrán határőrséggel, és ellátja az intenzív beléptetéssel, menekültügyi eljárással kapcsolatos feladatokat, továbbá gondoskodik a rászorulókról; segíti ebben a Magyar Honvédség, amely egyúttal a szomszédos országban zajló intenzív háborús tevékenységet is figyeli.
A honvédség emellett gondoskodik Magyarország polgárainak biztonságáról. A határon esetlegesen átsodródott fegyvereseket lefegyverzi vagy kiszorítja az ország területéről. A délszláv háború idején már látott el ilyen feladatokat a magyar hadsereg - tette hozzá.
Mindeközben a déli határokon folyamatos a nyomás. Idén eddig 22 ezer 600 illegális bevándorlót tartóztattak fel a magyar hatóságok a szerb, horvát, román államhatáron, továbbá 186 embercsempész ellen indult eljárás - ismertette a számokat Bakondi György.
Ukrán munkavállalóknak segít több magyar cég is
A Magyarországon dolgozó ukránok és munkaadóik kapcsolattartását segíti ingyenes kommunikációs felület biztosításával egy magyar cég, egy másik vállalkozás pedig az Ukrajnában élő informatikai szakembereknek kínál távmunkát, tekintettel az ukrán háborús helyzetre.
A Blue Colibri International Kft. azon vállalatok és közösségek számára, ahol vannak ukrán munkavállalók, a következő 6 hónapra díjmentesen biztosítja az általa működtetett intézményi és vállalati belső kommunikációs platformot - közölte a magyar HR-technológiai startup pénteken.
A számítógépről is elérhető és mobil alkalmazásként is letölthető Blue Colibri platform több HR adminisztrációs és belső kommunikációs feladatot támogat, képes a számítógéppel és email címmel rendelkező szellemi munkakörben dolgozó és a non-desk munkavállalók hatékony, célzott és mérhető elérésére is - írták. Hozzátették, hogy a fizikai munkavállalókat nem mindig egyszerű elérni, hiszen nem rendelkeznek céges email címmel, vállalati számítógéppel és telefonnal. Kommunikációs platformjuk segítségével meggyorsítható az információhoz való hozzáférés, a napi munkával, lakhatással, ellátással összefüggő ügyintézés.
Az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó magyar IT ügynökség, az INSPYRE pénteken azt közölte, hogy az Ukrajnában élő informatikai szakembereknek kínálnak távmunkát. A kezdeményezés célja, hogy stabil munkalehetőséggel segítsék a háborúval és a gazdasági összeomlással is küzdő ukránokat és ukrajnai magyarokat. Az álláshirdetési kampányuk pénteken indult el és elsősorban LinkedIn-en zajlik, felgyorsított kiválasztási folyamattal.
Folyamatosan érkeznek a honvédségi alakulatok a keleti országrészbe
A Magyar Honvédség alakulatai folyamatosan érkeznek a keleti országrészbe - közölte a Magyar Honvédség parancsnoka csütörtökön Hajdúhadházon, miután a debreceni 5. számú Bocskai Lövészdandár Gyakorló- és Lőterén megtekintette a már megérkezett egységeket.
Ruszin-Szendi Romulusz a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy az átcsoportosításnak kettős célja van.
Abban az esetben, ha humanitárius segítségnyújtásra van szükség, tudják támogatni a belügyi erőket a migránshullám kezelésében.
Másrészt fel kell készülni a legrosszabbra: fegyveres csoportok átsodródása esetén a Magyar Honvédségnek késznek és képesnek kell lennie, hogy a magyar emberek biztonságát szavatolja - mondta az altábornagy.
Varga Judit, az igazságügyi tárca vezetője tudatta: „Katonai és kijelölt rendőri egységeink megkezdték a munkát, a menekültstátuszért folyamodó ukrán állampolgárok ellátására fölkészültünk”. A tárcavezető leszögezte: Magyarország ezzel a kihívással is képes lesz gyorsan és hatékonyan szembenézni.
Nébih: Egyszerűsített eljárással hozhatnak magukkal társállatot a menekülők
Egyszerűsített eljárással hozhatják magukkal a társállataikat az Ukrajnából Magyarországra menekülők - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
A gördülékeny beléptetés érdekében előzetes engedélykérelemmel egyenértékűnek tekinthető regisztrációs lapot kell csak kitölteni. Ez lehetővé teszi az állatok nyomonkövetését, és a későbbi intézkedéseket is. Az egyszerűsített nyomtatvány bevezetéséről az országos főállatorvos rendelkezett - írták.
Állategészségügyi szempontból Ukrajna aggályos állam, Magyarország a háborús helyzet miatt vezeti be az új eljárásrendet, amely kedvezőbb a kivételes esetekben alkalmazható egyedi engedélyeknél is - indokolták az új eljárást.
Hozzátették, hogy a magyar állategészségügy az előírásokat nem teljesítő, tehát oltatlan, mikrochip és vérvizsgálat nélküli társállatok érkezésére is felkészült. A beléptetett kutyák, macskák, görények felügyeletét a területileg illetékes hatóságok biztosítják, hogy Magyarország veszettségmentesség státusza fennmaradhasson - tették hozzá.
A regisztrációs lap a Nébih honlapján érhető el a kedvtelésből tartott állatok utaztatásáról szóló tájékoztatóval együtt.

Gyorssegélyt indít a Katolikus Karitász
Gyorssegélyt indít és a menekültek ellátására készíti fel kelet-magyarországi logisztikai központját és az ukrán határ közelében található önkéntes csoportjait a Katolikus Karitász - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
A Katolikus Karitász a hosszú távú és célzott segélyezés érdekében több alkalommal egyeztetett a Caritas Europával és a Caritas Ukrajna vezetőségével a kialakult drámai helyzetről. A szervezet folyamatosan informálódik, hogy a segítségnyújtás célzott és hatékony lehessen - írták a közleményben.
Hozzátették, hogy a Caritas Ukrajna készen áll a belső menekültek fogadására több helyszínen: Dnyiproban, Poltavában, Zaporizzsjában, valamint a nyugat-ukrajnai Hmelnickijben, Ivano-Frankivszkban, Ternopilben és Lvivben. A Munkácsi Egyházmegyei Karitász szintén fogadja a belső menekülteket Kárpátalján.
Az élelmiszerek, takarók biztosítása érdekében a magyarországi Katolikus Karitász pénzbeli gyorssegélyt küldött, valamint tartós élelmiszert juttat el a térségbe - jelezték.
Közölték, hogy a Katolikus Karitász három teherautónyi segélyszállítmányt küldött a menekültek fogadására a határhoz. A szállítmány többek között száz matracot, takarókat, bébiételt, tartós élelmiszert tartalmaz.
A hosszú távú segítségnyújtás érdekében, a menekültek ellátására Fehérgyarmaton és Nyíregyházán ideiglenes központot hoz létre a segélyszervezet a helyi egyházmegyei karitász szervezetekkel közösen.
Felhívták a figyelmet, hogy a fenti célok támogatására gyűjtést hirdetnek, amihez többféle módon lehet csatlakozni: a 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent), online adományozással a karitász honlapján - www.karitasz.hu - keresztül vagy a Katolikus Karitász központi bankszámláján "Ukrajnai háború" megnevezéssel (Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008).
Folyamatosan érkeznek a kárpátaljaiak Záhonyba
Folyamatosan érkeznek Ukrajnából, a háború elől menekülők Záhonyba, a település vasútállomására. Ugyan a hírek arról szólnak, hogy a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiakat nem engedik ki az ukrán hatóságok az országból, ám a záhonyi pályaudvaron csoportokba verődve álltak péntek délután a frissen érkezett fiatal férfiak. Mint azt egyikük, aki Csapról érkezett, az MTI tudósítójának elmondta, hosszas huzavona után az ukrán határőrök "Istennek hála" végül átengedték társaival együtt Magyarországra.
Beszámolt arról is, hogy Csapon nyugalom van, most pedig arra várnak, hogy egy lelkész a helyi parókián szállást biztosítson számukra.
Ugyancsak a záhonyi állomáson várt vonatra egy ungvári nő, aki arról számolt be, hogy 22-én utaztak Budapestre és 23-án hajnalban hívták fel a barátai a háború hírével. Most ennek ellenére hazaindul, hiszen félti a szüleit és az otthonát. Ő úgy értesült, hogy a harcok kezdetekor pánik és tanácstalanság uralkodott Ungváron.
Orosz Tímea, a helyi községi szociális központ vezetője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtök este mintegy hatvan Kárpátaljáról menekülőt helyeztek el a záhonyi művelődési házban, amelyet ideiglenes szállássá alakítottak. Közülük mintegy harmincan kértek hosszabb időtartamra elhelyezést, a többiek az ország belsejébe indultak rokonokhoz, ismerősökhöz. Hangsúlyozta, hogy a menekültek ellátásában segítenek az adományok, amelyek folyamatosan érkeznek a térségbe.
Az MTI tudósítója is azt tapasztalta, hogy a segélyszervezetek képviselői már az állomáson fogadják a Kárpátaljáról érkezőket, helyben vizet és ételt osztanak az embereknek, akik többségükben nők és gyermekek.
A Kárpátaljáról érkezők azt közölték, hogy Csapról kétóránként indulnak vonatok Záhonyba, és a kocsik számát megduplázták az ukrán vasutasok.
A Kárpátaljáról érkezők beszámolójából az derült ki, hogy magyar útlevéllel a fiatal férfiakat is gond nélkül átengedik az ukrán határőrök Magyarországra.
Szijjártó Péter a kijevi evakuációról