Külföld

Szijjártó: A választási szabályokat a nagykövetségeknek is be kell tartani

Külföldi beavatkozások

Durva külföldi beavatkozások várhatóak a magyar választási folyamatokba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Megafon Központ rendezvényén.

Felhívta a figyelmet, a választás megfigyelésére vonatkozólag megvannak a megfelelő nemzetközi metódusok. A választásra tervezett EBESZ-delegáció ügyéről elmondta, jöjjenek megfigyelni Magyarországra a választást, mert az az ő dolguk, de csak az jöjjön, akinek ez a dolga. Egy nagykövetnek, nagykövetségi alkalmazottnak nem dolga, hogy platformokat alakítson, aztán járkáljon a szavazókörökbe és elmondja a véleményét arról, hogy mi hogy jó és mi nem jó – szögezte le.

Úgy fogalmazott, vannak szabályok, amiket be kell tartani, és van egy szuverén ország, ahol ők egy másik ország képviselői. Itt van egy ezeréves államisággal rendelkező keresztény nemzet, amely megvédi magát – fogalmazott. Megerősítette, hogy az a nagykövet, aki beavatkozik a magyar választásba, azt legfeljebb osztályvezető-helyettesi szintig fogják beengedni a magyar közigazgatásba. Korábban több budapesti nagykövetség is jelezte, azt tervezi, hogy részt vesz megfigyelőként az áprilisi választásokon, mert aggódik azok tisztasága miatt.

Kapcsolódó írásaink