Külföld
A konzervatívok a józan ész pártján állnak
Azok a pártok tudtak Európában stabilak maradni, amelyekképesek voltak a választóikat felnőtt emberként kezelni

A világjárvány által teremtett európai politikai helyzetettel foglalkozik a XXI. Század Intézet szerdán megjelent elemzése. Elsőként megállapították, hogy előtérbe került az állam szerepe, miután világossá vált, hogy a nemzetállamok gyorsabb, hatékonyabb és a közösség számára eredményesebb döntéseket tudtak hozni, mint a lassú, bürokratikus szupranacionális szervezetek.
Kiemelték, hogy a járvány alatt bevezetett intézkedésekből fakadó ellentétek komoly feszültségforrássá váltak az egyes országokban. A legszembetűnőbb törésvonal kétségtelenül a koronavírus elleni védőoltással rendelkezők és az oltatlanok között alakult ki – tette hozzá az elemzés. Ezt a legjobban új vagy olyan pártok tudták kihasználni, amelyek támogatottsága az elmúlt években jelentősen megcsappant – emelte ki az intézet.
Az elemzés példaként többek között Ausztriát és Romániát emel ki. Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kezdett el a kötelező oltás ellen kampányolni, libertárius nézetek alapján. Ezzel sikerrel tudott politikai tőkét kovácsolni, hiszen a felmérések szerint az elmúlt egy év során 15 százalékról 20 százalékra nőtt a támogatottsága.
Romániával kapcsolatban kiemelik, hogy szintén magas az oltásszkepticizmus, aminek oka ugyanakkor egészen sajátos. Az intézet kifejti, hogy emögött leginkább az húzódik meg, hogy a román állam az elmúlt évtizedben lerombolt tekintélyűvé és cselekvőképtelenné vált. Ezt használta ki a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt, amely az oltásellenesség mint politikai program felvétele után 10 százalékról 17 százalékra erősödött – állapította meg az elemzés.
Az oltásellenes pártok mellett a XXI. Század Intézet azt is megvizsgálta, hogy milyen helyzetben vannak Európa konzervatív pártjai. Azt a következtetést vonták le az eredményekből, hogy miközben az Európai Unió folyamatosan autokrata hatalomgyakorlással vádolja a magyar kormányt, addig az úgy képviseli az oltáspárti álláspontot, hogy közben nem él vissza hatalmával.
Hozzáteszik, hogy ugyanez jellemzi a Fidesz legfontosabb európai szövetségeseit is, a lengyel Jog és Igazságosság, a francia Nemzeti Tömörülés, valamint az olasz Liga is egyértelműen oltáspárti, ám ezzel párhuzamosan egyikük sem támogatja az egyéni szabadságjogok megsértését. Úgy bátorítják szavazóikat az oltás felvételére, hogy ezzel párhuzamosan felnőttként is kezelik őket.
Európa konzervatív pártjai a józan ész pártján állnak, elutasítják mind az oltásellenességet, mind az állami önkényt – zárult az elemzés.