Külföld
Európa jövője a fiatalok kezében van
Magyarország az egyik legelkötelezettebb kontinensünk helyzetének javításával kapcsolatban

A Konferencia Európa Jövőjéről programsorozatban Magyarország jelenleg az első helyet foglalja el a rendezvények, valamint a hozzájárulások számában, ez is azt jelzi, hogy Magyarország elkötelezett a kontinens jövőjével kapcsolatban – mondta Varga Judit tegnap az Igazságügyi Minisztérium által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. Hozzátette, hogy a rendezvénysorozat segítségével a fiatalok véleményét is be lehet csatornázni az európai döntéshozatalba. A miniszter kiemelte, hogy a magyarok hangját a francia elnökség alatt is hallatni kell.
Navracsics Tibor kormánybiztos az európai ifjúságpolitikáról elmondta, hogy biztosi ideje alatt az volt a legnagyobb kérdés, vajon létezik-e önálló ifjúságpolitika, vagy minden szakpolitikának horizontálisan kell a saját szakpolitikáján belül ifjúságpolitikai szempontokat figyelembe vennie. Kitért arra is, hogy azoknak a fiataloknak a véleményét is meg kell ismerni, akik nem tudnak részt venni különböző ifjúsági szervezetekben, emiatt nehezebben hallatják a hangjukat.
Az egyetemi modellváltással kapcsolatban kiemelte, enélkül nem lehetséges az, hogy a magyar egyetemek nemzetközi tudásközpontokká váljanak, és megállják a helyüket a nemzetközi versenyben. Az egyetemi modellváltás nyugat-európai példa alapján valósul meg, és az a célja, hogy a magyar egyetemek bekerüljenek Európa legjobb tíz egyeteme közé. Ehhez több területen is fejlődést kell elérni, egyrészt személyzetpolitikai változások kellenek, amelyek már elindultak, valamint infrastrukturális fejlesztésekre is hangsúlyt kell fektetni – fűzte hozzá.
Az Európai Bizottság jelenlegi helyzetéről Navracsics elmondta, hogy Jean-Claude Junckerrel szemben – aki a tagállamok felé akart kompenzálni, mivel csúcsjelöltként került pozícióba – Ursula von der Leyen az Európai Parlament felé kompenzál folyamatosan, mivel a tagállamok jelöltje volt. Az uniós testületben viszont a baloldal rendelkezik többséggel, emiatt Von der Leyen Navracsics Tibor szerint három-négy olyan témát is feleslegesen erőltet a tagállamokkal szemben, amellyel sok kárt okoz magának az Európai Uniónak is. Hozzátette, Juncker a harmadát nem merte volna annak megtenni, amit most Von der Leyen tesz.