Helyreállt a rend Kazahsztánban

A XXI. Század elemzésében annak járt utána, hogy pontosan mi történhetett az év elején Kazahsztánban, és mindennek milyen következményei lehetnek az országban és a nemzetközi színtéren.

Mint ismeretes, január 2-án tiltakozó akciók kezdődtek a Kazahsztán nyugati részén található, 1964-ben alapított kőolajkitermelő városban, Zsanaozenben. A tiltakozások közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az év első napjától kezdve duplájára emelkedett a cseppfolyósított, üzemanyagként is hasznosítható gáz, az LPG ára, amelyet a térségben – éppen alacsony ára miatt – sokan használnak a hétköznapi közlekedésben és a szállításban egyaránt. A tiltakozások azonban nem maradtak lokális jelentőségűek, hanem villámgyorsan átterjedtek az ország más régióira, elsősorban a legsűrűbben lakott déli területekre. A kezdetben alapvetően békés tüntetések január 5-re erőszakossá váltak, a tiltakozók nemcsak többhelyütt összecsaptak a rendőrökkel, de a világhálóra felkerült videó- és fényképfelvételek tanúsága szerint a mentőket és a tűzoltókat is akadályozták munkájukban, épületeket gyújtottak fel, boltokat, benzinkutakat és éttermeket fosztottak ki, bankautomatákat törtek fel. A tiltakozások erőszakossága annak ellenére fokozódott, hogy a kormányzat engedett a tüntetőknek, menesztették a kormányt és csökkentették az LPG árát. A legsúlyosabb pusztítást az ország legnagyobb városa, a korábbi főváros, Almati szenvedte el, ahol a polgármesteri hivatal (akimat) és az ügyészség épülete is lángba borult, több televízió székházát pedig szétverték - emlékeztet az elemzés, hozzátéve: a „tiltakozók” több helyen éles fegyverekkel is lőttek a rendfenntartó erőkre.

Kaszim-Zsomart Tokajev elnök rendkívüli állapotot hirdetett, átvette elődjétől, Nurszultan Nazarbajevtől a Biztonsági Tanács vezetését és a lehető legnagyobb szigort ígérte "a fegyveres bandákkal" szemben. A kazah államfő terrorellenes művelet kezdetét jelentette be és segítséget kért a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetétől (ODKB), amelynek Kazahsztánon kívül Belarusz, Kirgizisztán, Oroszország, Örményország és Tádzsikisztán a tagja s ez a szervezet jóváhagyta a kazah vezetés kérését, és napokon belül békefenntartókat küldött az országba.

Időközben a kazah hatóságok is megkezdték terrorellenes műveleteiket, az ODKB-békefenntartók érkezésének hírére pedig az ellenállás intenzitása is csökkenni kezdett. Bár az elmúlt napokban még voltak szórványos lövöldözések Almatiban, az ország nagy részén teljesen helyreállt a nyugalom, és mostanra Kazahsztán legnagyobb városába is visszatért az élet. Ennek nyomán Tokajev elnök január 11-én bejelentette, hogy napokon belül megkezdődik az ODKB csapatainak kivonása.

A XXI. Század emlékeztet: a villámgyorsan eszkalálódó, majd szinte ugyanolyan gyorsan el is haló események kapcsán számtalan teória látott napvilágot, amelyek megpróbálták megmagyarázni, valójában miért is alakultak így a történtek. A biztos magyarázat felkutatását megnehezíti, hogy a tüntetéseknek nem volt központi vezetése, sem vezéralakjai, jelszavaik pedig általános szociális követeléseken túl ugyanolyan általános rezsimellenes, illetve Nazarbajev-ellenes lózungokban (Sal ket, azaz „öreg, takarodj”) merültek ki.

Az elemzők szerint a lehetséges értelmezéshez az egyik kiindulópontot az jelenti hogy, bár a kazah vezetők nem nevezték meg pontosan, melyik országról van szó, többször is utaltak arra, hogy a fegyveres zavargások résztvevőit külföldön képezték ki. Mivel az események alakulása sokakat a posztszovjet államok „színes forradalmaira” emlékeztetett, természetesen az Egyesült Államok szerepe merült fel elsők között. Bár hivatalosan senki nem vádolta meg Washingtont a zavargások szításával, Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője fontosnak tartotta cáfolni ezeket a találgatásokat. A külföldi szálakat és a többi „színes forradalomhoz” való kötődést azonban erősíti, hogy az egyik legismertebb kazah emigráns ellenzéki politikus, a Franciaországban élő Muhtar Abljazov mozgalmának központja Kijevben van, és a tüntetések közvetítésébe-támogatásába aktívan bekapcsolódott a belarusz eseményekben is központi szerepet játszó, lengyelországi székhelyű NEXTA Telegram-csatorna is.

Abljazov több interjúban is elismerte (többek között az amerikai fenntartású, orosz nyelvű Nasztojascseje Vremja és a lengyel támogatottságú, belarusz ügyekkel foglalkozó Belsat adásában), hogy mozgalma komoly szerepet játszott a tüntetések előkészítésében, igaz, legutóbb már azt állította, szerepe közvetett volt, és könnyen lehet, hogy csak utólag próbált rátelepedni az „ígéretesnek tűnő” tiltakozásokra, megpróbálva népszerűséget szerezni a Kazahsztánban betiltott mozgalma számára.

Egy másik külföldi szál is felmerült, éspedig amiatt, mert Törökországból visszatért Kazahsztánba Arman Dzsumagelgyijev, a Vad Arman néven ismert bűnügyi alak, hogy részt vehessen a tüntetéseken. A január 7-én végül letartóztatott Vad Armant egyesek a török titkosszolgálatokkal hozták hírbe, ugyanis a kazah nacionalisták és a pántürk nézetek támogatójaként ismert, azonban a tiltakozások erőszakossága még őt is kiborította, és egy videóüzenetében már a fosztogatások és erőszakoskodás beszűntetésére szólította fel a tüntetőket.

Tovább bonyolítja a szálakat, hogy az említett Abljazov Vad Armant azzal vádolta, hogy a kormány érdekében ő szervezte meg az erőszakos akciókat és fosztogatásokat, hogy ilyen módon diszkreditálják a tiltakozásokat.

Az orosz ellenzéki és az ukrán sajtóban egy olyan teória is megjelent, miszerint Vlagyimir Putyin és az orosz vezetés áll a háttérben, amely ezáltal akarja megszilárdítani befolyását az országban. Bár a segítségnyújtás valóban mélyítheti Moszkva és a kazah Nur-Szultán (melynek átnevezése egyébként napirendre került) kapcsolatát, a mindössze 2500 fős békefenntartó küldetést intervencióként, vagy egyenesen megszállásként feltüntető értelmezések erősen túlzók. Az ODKB katonái nem vettek részt a zavargókkal folytatott harcokban, csupán Almati fontosabb, stratégiai jelentőségű objektumait őrizték. Jelenlétük, illetve érkezésük híre lélektanilag volt fontos egy olyan pillanatban, amikor több helyről is a rendőrség és a hadsereg megadásáról, vagy egyenesen átállásáról érkeztek hírek, az állítólagos tiltakozók pedig automata gépfegyverekhez és páncélozott járművekhez jutottak. Az ODKB-misszió korlátozottságát mutatja, hogy január 11-én Tokajev elnök már be is jelentette a szövetséges katonák távozását, amely január 13-án vette kezdetét, összegzi a történteket a XXI. Század Intézet elemzése.

"A tiltakozások alakulása kapcsán egy olyan verzió is felmerült, hogy a regnáló elnök, Kaszim-Zsomart Tokajev és elődje, a még mindig nagy befolyással bíró Nurszultan Nazarbajev összeütközése állhat az erőszakos akciók hátterében" - állapítja meg az elemzés, amely a továbbiakban kifejti: miután Nazarbajev 2019-ben önként lemondott, és átadta hatalmát Tokajevnek, az országban kettős hatalom jött létre. Nazarbajev befolyási körét hagyományosan „Könyvtár” néven emlegették, a Nemzet Vezetőjének (Elbaszi) címét viselő Nazarbajev bázisa ugyanis a Kazahsztáni Köztársaság Első Elnökének Könyvtára volt, míg Tokajev körét az elnöki rezidencia, az Akorda jelöli. Sokan úgy vélték, valójában továbbra is Nazarbajev és szűk környezete – amelyet a kiterjedt rokoni szálak miatt a „Család” néven is emlegetnek – irányítja a kazah politikát, azonban időről időre felmerült, hogy Tokajev szeretne megszabadulni elődje gyámkodásától. Ilyen eset volt például 2020 májusában az ex-elnök lányának, Dariga Nazarbajevának váratlan eltávolítása a szenátus éléről. Ennek a lépésnek a jelentőségét növelte, hogy Darigát sokan az elnöki szék egyik várományosának tekintették, ráadásul az alkotmány szerint, amennyiben az elnök lemond vagy nem tudja ellátni funkcióját, a szenátus elnöke lesz az ideiglenes államfő. 2019-ben így vette át a hatalmat maga Tokajev is. Ugyanakkor Dariga Nazarbajeva gyakran családja botrányaival került be a hírekbe, az ex-elnök környezete által felhalmozott gazdagság pedig hozzájárult a kazah társadalomban meglévő feszültség kiéleződéséhez.

"Több jel is utal arra, hogy a regnáló elnök legalábbis kihasználta a kialakult helyzetet, mégpedig a Nazarbajev-korszak tényleges lezárására. Az első napokban felmerült, hogy Nazarbajev, valamint családjának több tagja elhagyta az országot, mint említettük, Tokajev a volt elnök egyik utolsó pozícióját is átvette, a helyzet rendeződésével párhuzamosan pedig hazaárulás vádjával letartóztatták az Elbaszi egyik bizalmasát, Karim Maszimovot, a Nemzetbiztonsági Bizottság, azaz a titkosszolgálat vezetőjét. Maszimov a vád szerint semmit sem tett az ellen, hogy az ország területén illegális fegyveres bandákat képeztek ki, miközben az általa vezetett szolgálatnak tudomása kellett, hogy legyen a készülődésről. Ugyanekkor – először a válság során, ami önmagában is jelzésértékű – megszólalt Nazarbajev is, pontosabban kiadott egy közleményt, amiben mindenkit az elnök támogatására szólított fel, és ami szerint nem hagyta el az országot. A Nazarbajev-nyilatkozatra azután került sor, hogy mind a volt elnök, mind pedig utódja telefonos egyeztetést folytatott az orosz és belarusz elnökökkel. A kettős hatalom sorsa tehát Tokajev javára dőlt el, ez azonban nem jelent bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az elnök szerepet játszott az események elfajulásában. Sőt, Maszimov letartóztatása éppenséggel arra utalhat, hogy az ex-elnök környezetének egyes tagjai próbálkozhattak hatalmának megrendítésével. Maszimovot hazaárulás mellett fegyveres hatalomátvételi kísérlettel és hatalmi túlkapásokkal vádolják" - írja a XXI. Század, amelynek teljes elemzése itt olvasható el.