Külföld

Elkezdődött Aung Szan Szú Kjí kirakatpere

Fokozza az elnyomást a mianmari katonai junta

A régi nevén Burmaként is ismert Mianmarban hétfőn indult a katonai junta által megrendezett politikai per első tárgyalása a 75 éves béke Nobel-díjas politikus Aung Szan Szú Kjí ellen.

Elkezdődött Aung Szan Szú Kjí kirakatpere
Elkezdődött Aung Szan Szú Kjí kirakatpere
Fotó: AFP

A vádak szerint illegálisan szerzett be adó-vevőket, megsértett egy még gyarmati időkből származó titoktartási törvényt, emellett hatszázezer dollárnyi készpénzt fogadott el és tizenegy kilogramm aranyat. Ügyvédje Khin Maung Zaw a vádakat abszurdnak nevezte. Ha a volt államtanácsost bűnösnek találják, több, mint tízéves börtönbüntetéssel is számíthat.

Megfigyelők szerint a per nem más, mint a hadsereg által februárban indított puccs egy újabb felvonása, melyben megpróbálnák ellehetetleníteni a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetőjét, és vele együtt mozgalmát is törvényen kívül helyezni. A 2020 novemberében megtartott választások eredményét a tatmadaw, a mianmari hadsereg, a február elsején kezdődött puccs napján semmisnek nyilvánította, és a hatalmas többséget szerző NLD vezetőit őrizetbe vették.

Az ezt követő tüntetések során a fegyveres erők tagjai becslések szerint eddig több, mint 860 polgárt öltek meg. Aung Szan Szú Kjí-t a junta 2010-es szabadulásáig 15 évig házi fogságban tartotta. A fogság alatt tanúsított junta-ellenes kiállásáért 1991-ben megkapta a Béke-nobeldíjat. Szabadulása után pártját az NLD-t választási győzelem felé vitte, de a kulisszák mögött a legtöbb megfigyelő szerint mégis a hadsereg maradt az igazi hatalom.

A 2017 augusztusában kirobbant rohingja krízis során viszont Aung Szan Szú Kjí nemzetközileg kialakult hírneve súlyos csorbát szenvedett, mivel a kialakult humanitárius krízisért részben a rohingja muszlim lázadókat vádolta, miközben nem volt hajlandó határozottan felszólalni a civil lakosságot is üldöző hadsereg ellen.

Kapcsolódó írásaink