Külföld
Bezárná a kapuit a migránsok előtt Dánia

A dán parlament törvényt fogadott el tegnap arról, hogy az országba érkező menedékkérőket külföldre, akár Európán kívüli országokba telepítsék át kérelmük elbírálásának idejére. A jogszabályjavaslatot hetven képviselő támogatta 24 ellenében.
„Ha Dániában nyújt be valaki menedékkérelmet, akkor tudnia kell, hogy visszaküldik egy Európán kívüli országba. Azt reméljük, hogy ennek nyomán az emberek felhagynak a menedékkérelmek benyújtásával Dániában” – jelentette ki Rasmus Stoklund, a kormányzó Szociáldemokrata Párt bevándorlásügyi szóvivője a DR közszolgálati rádióban tegnap. A kormánynak eddig nem sikerült megállapodnia a menedékkérők külföldi elhelyezéséről, de több potenciális partnerországgal is tárgyalásokat folytat.
Az elhatározás bírálói szerint mindez alááshatja a menekültek biztonságát, jólétét és emberi jogait, miközben lehetőséget ad Dániának kibújni az uniós kötelezettségei alól. A Dán Menekültügyi Tanács nevű civil szervezet főtitkára, Charlotte Slente a Reuters hírügynökségnek azt mondta: az az elképzelés, hogy a határon túlra helyezzék át a menedékkérelmek elbírálását, felelőtlen, és ellentétes a szolidaritással.
Az Európai Bizottság a Euronews hírportál szerint megkérdőjelezte a törvény összeegyeztethetőségét Dánia nemzetközi kötelezettségeivel. Adalbert Jahnz, a bizottság egyik szóvivője szerint az elfogadott jogszabály „alapvető kérdéseket vet fel mind a menekültügyi eljárásokhoz, mind pedig a védelemhez való tényleges hozzáférés tekintetében”. Ilyesmi nem lehetséges a jelenlegi uniós szabályok vagy az új migrációs és menekültügyi paktumban javasoltak alapján – tette hozzá.
Európa egyik legszigorúbb bevándorláspolitikáját Dánia folytatja. A skandináv állam célja, hogy nullára redukálja az országba érkező menekültek számát, és kizárólag az ENSZ menekültelosztási kvótái alapján fogadjon be embereket. A szociáldemokrata kormány tavaly biztonságosnak minősítette Szíria fővárosát, és szíriaiak százaitól vonták meg a dán tartózkodási engedélyt. Az ország vezetése emellett harminc százalékban maximalizálná az egyes negyedekbe költöző, Európán kívülről származó bevándorlók arányát, hogy elkerüljék a párhuzamos társadalmak kialakulását.