Külföld
Tízezrek menekülnek a dzsihadisták elől
Közép-Afrikában továbbra is a keresztény közösségek a célpontok
Beszámolójuk szerint hétfő reggel Nigéria Kaduna államában fegyveresek elraboltak tizenegy embert, köztük egy katolikus papot, és megöltek további nyolc embert. A túlélők arról számoltak be, hogy hiába kértek segítséget, nem érkezett senki, még a régióba kivezényelt katonaság is elutasította a segítségnyújtást.
A támadás azután történt, hogy a nigériai hadsereg légitámadást hajtott végre a Kaduna államban rejtőzködő fosztogató csapatok ellen. Egy Nigériában ténykedő misszionárius arról számolt be, hogy az országban több olyan csoport jelent meg, amely az Iszlám Államhoz vagy az Al-Kaidához köthető, és rajtaütéseik nemcsak a keresztényekre, hanem mindenkire kiterjednek. Elmondta, hogy egyre több a menekült ezekből az övezetekből, ráadásul a dzsihadisták adókat szednek és elveszik a helyiektől jószágaikat.
Az ACI Africa más szervezetekkel együttműködve felderítette, hogy Ugandában, a katolikusok által is lakott Gulu tartományban a kormány illegálisan sajátított ki területeket, az ott élőket pedig kompenzáció nélkül kitette otthonaikból, és a földeket befektetőknek adta. A jelentés arra is rávilágított, hogy a kisajátított területen erdőirtást végeznek, és a kivágott fát Kínába exportálják.
A Guluban működő katolikus misszió vezetője, Lazar Arasu arról is beszámolt, hogy 2017 óta rohamosan megnőtt az általuk ellátott menekültek száma. Mint magyarázta, több ezer gyermek született a táborban 2017 óta, és jelenleg már több mint 51 ezren tartózkodnak menekülttáborokban. Hozzátette, hogy a menekültek 86 százaléka nő és gyermek, a gyermekek 60 százaléka 13 év alatti, és a táborban egyre nagyobb gondot jelent a menekültek élelmiszer-ellátása.