Dzsihadisták mészároltak civileket Nigerben
ĀNiger egyike a terrorizmus által leginkább sújtott tíz országnak
Megtámadtak egy civil járművekből álló konvojt
ĀFeltételezett dzsihadisták legalább 32 embert megöltek
Influenszerek terjesztették a dzsihádista propagandát
ĀRadikális üzenetüket ártalmatlannak tűnő, fizikai edzésről és önvédelemről szóló videóknak álcázták
Terrortámadásra készültek Németországban
ĀA gyanú szerint a dzsihadista terrorszervezet tiszteletére készültek merényletet elkövetni
Tíz év börtönt kap a dzsihadista Al Hassan
ĀBizonyították, hogy részt vett a timbuktui iszlám bíróság munkájában
November közepén befejeződik a mali ENSZ-misszió kivonása
ĀA misszió tevékenységének leállítását több hónapon át tartó „felszámolás” követte
Többtucatnyi dzsihadista terroristát öltek meg Nigerben a kormányerők
ĀSzárazföldi és légi csapással torolták meg húsz katonájuk és egy civil halálát
Csaknem kétezer antiszemita internetes tartalmat azonosítottak Európában
ĀA cél az illegális tartalmak és a vonatkozó szabályok betartásának biztosítása volt
Elfogták az Iszlám Állam egy volt tagját Németországban
Ā2014 és 2017 között az ISIS több egységénél harcolt Irakban
Több száz túsz szabadult ki a dzsihadisták fogságából
ĀA kiszabadított 209 gyereket, 135 nőt és hat férfit teherautókon szállították az északi Borno szövetségi államba
Terrorfenyegetés árnyékolja be a labdarúgó Bajnokok Ligája párizsi negyeddöntőjét
ĀA dzsihadisták egyértelmű fenyegetést küldtek
Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett
ĀA hatóságok nemcsak beengedték a terroristákat az országba, de a neonáci csoportokkal együtt harcba is vetették őket az oroszok ellen
Ötven évet kaphat az algecirasi sekrestyésgyilkos
ĀA 26 éves marokkói férfi az esti mise után támadt rá a sekrestyésre a templomban, majd bozótvágó késsel végzett vele
Ismét tömeges emberrablás történt Nigériában
ĀA biztonsági szolgálatok erőfeszítései ellenére eddig nem sikerült a túszokat kiszabadítani
Az Arab-félsziget al-Kaida vezetőjének haláláról tettek bejelentést
ĀBatarfit 2020 elején nevezték ki az AQAP élére, miután az Egyesült Államok egy jemeni terrorelhárító műveletben megölte elődjét
Gombaszedés közben gyilkolták le a szír katonákat
ĀA dzsihadisták gyakran támadnak meg szarvagombaszedőket, akik az értékes ínyencség begyűjtésével akarnak némi pénzre szert tenni a polgárháborús országban
Irak kiutasítaná a nemzetközi antidzsihadista koalíciót
ĀBagdad szerint egy kétoldalú bizottságnak kellene kidolgoznia a koalíciós erők távozásának részleteit
Törökországban csaknem kétszáz embert vettek őrizetbe terrorizmus gyanúja miatt
ĀTemplomok és zsinagógák ellen készültek terrortámadásokat végrehajtani
Megrázó videó került ki arról, ahogy keresztényeket mészárolnak le Nigériában
Ā160 embert ölhettek meg a dzsihadisták
A spanyol és a marokkói rendőrség közös dzsihadistaellenes akciót tartott
ĀTíz embert letartóztattak
Fokozott terrorveszélyre figyelmeztet a német hírszerzés
ĀPárhuzamosan az antiszemitizmus emelkedéséről is beszámoltak
Többen életüket vesztették egy dzsihadista támadásban
ĀEgy, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges iszlamista csoport támadt
Több katonával és milicistával végeztek az Iszlám Állam dzsihadistái
ĀA terroristák több támadást hajtottak végre Szíria nehezen megközelíthető részein
Döbbenetes: svéd iskolákban és óvodákban is dolgoznak dzsihadisták
ĀHuszonegy személyről kiderült, hogy fiatalokkal és kiszolgáltatottakkal dolgozik
A Hamász és az Iszlám Dzsihád képviselőivel találkozott az iráni külügyminiszter Bejrútban
ĀHoszein Amirabdollahián biztosította tárgyalópartnereit Teherán támogatásáról
Mintegy 700 szélsőségest tartanak kiemelt megfigyelés alatt Belgiumban
ĀA megfigyelés alatt tartottak 87 százaléka kötődik szorosan a dzsihadista ideológiához
