Külföld
Hölvényi: Az Iszlám Állam támadása mérföldkövet jelentett

Az eseményen a néppárti munkacsoport a szélsőségek elleni európai összefogás jövőjéről tanácskozott keresztény, muszlim és zsidó vallási vezetők részvételével.
A képviselő szerint az egyházaknak és felekezeteknek „sajátos eszközeik” vannak arra, hogy megerősítsék a társadalmi békét és bizalmat, amelyet a szélsőséges szervezetek a támadásaikkal megingatnak.
Hölvényi György hangsúlyozta: az Iszlám Állam támadása mérföldkövet jelentett egész Európa biztonságának szempontjából. Mint mondta, a helyzet különleges felelősséget rótt Európára és az uniós intézményekre, mivel azoknak kell gondoskodniuk a társadalom békéjének megőrzéséről és a szélsőségek visszaszorításáról. Ez elképzelhetetlen a vallási közösségek szerepvállalása nélkül - jelentette ki.
A konferencián felszólaló Hassan Chalgoumi, a franciaországi imámok konferenciájának elnöke arra világított rá, hogy Európában fel kell lépni a politikai iszlám térnyerése ellen, az ugyanis nem a vallásos muszlimokat képviseli.
„Az oktatásnak kulcsszerepe van ebben: az imámok európai képzése, valamint a tanárok és a szülők vallási ismereteinek fejlesztése érdemben csökkentheti a szélsőséges nézetek terjedését az EU országaiban” - jelentette ki a vallási vezető.
Az Iszlám Állam terrorszervezet 2016. március 22-én három robbantásos merényletet követett el Brüsszelben: kettőt a nemzetközi repülőtéren, egyet a Maelbeek metróállomáson. A támadásban 32 civil meghalt, a sebesültek száma háromszáz fölött volt. A merénylet során két magyar állampolgár is megsebesült.